[…] szubjektív idealista


Akkoriban (1958) felvételizni kellett a gimnáziumba.
Mivel én már akkor filozófusnak készültem (azóta is készülök),
s frissiben olvastam Hans von Reichenbachtól
A kozmosz szerkezete című munkát, azonnal
nekiültem, és kidolgoztam nyolc irkalapon első
ismeretelméletemet. Valami olyasmiről szólt, hogy
a sejtek és a molekulák, amennyiben bírnának
észlelőképességgel, egészen másként látnák a világot,
mint a homo sapiens, nemkülönben az óriások
(mondjuk 300 000 kilométer magas képződmények)
szintazonképpen egészen másként látnák a világot,
mondjuk éppúgy nem észlelnének engemet, ahogy
én nem egy levéltetűt. Szerény beszámolóm
élénk konsternációt keltett. Virágh igazgató elv-
társ bíborvörös fejjel üvöltötte, hogy ez színtiszta
szubjektív idealizmus. Nekem ugyan — akkor még
innen lévén Vlagyimir Iljics Empiriokriticiz-
musán — fingom se volt arról, hogy mi a túró
is légyen ez a szubjektív idealizmus, de azt
felfogtam, hogy ez valami nagyon tudományos
dolog, s ezért igen nagy büszkeség töltött el,
hogy alig 15 évesen már ilyen komoly, bár
láthatólag hivatalból üldözendő filozófiai
álláspontot képviselek.
Később, egyetemi tanulmányaim során
marxista lettem, igaz, hogy ausztro, ami sokat
levont filozófiai szalonképességemből, mivelhogy
ez valódi, ütőképes szakszervezetek követelését jelentette.
Ezen szakszervezetek természetesen nem jöttek létre,
viszont megismerkedhettem az akkoriban még kétségbevonhatatlanul
igencsak ütőképes rendőrség népnevelő módszereivel.
A nevelés hatékony volt: egyszer s mindenkorra
kimutatkoztam a rendszerből, és elindultam
a tudatos szubverzív tevékenység
rögös, keskeny, kaptatós, de mégiscsak
egyedül járható ösvényén.

Petri György: A költő értesül arról, hogy ő szubjektív idealista
P. Gy.: Összegyűjtött versek, Magvető, 2003, 393–394.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük