Most még nem, majd közben szólítalak Annácskának, bár ki tudja. Az is lehet, hogy már rég közben vagyunk, és mindig így szólítottalak, Annácska.
*
Nem tudok aludni az egyik leveledtől, attól, amelyikben azt írod, ne reménykedjek, nem fogunk kézenfogva sétálni az utcán, nem mehetünk moziba csak mi ketten, nem jelenhetünk meg csak mi ketten egy kiállításon, amelyen te állítasz ki, nem lehet őrült pillanatom a metrón, a villamoson — úrinő vagy, tisztességes feleség, nálam szerető —, csak az ágyban találkozhatunk mi ketten. Csak az ágyban szólíthatlak becézve így: Annácska.
Hát akkor elképzelem.
Ágy mellett találkozunk. Lefejtem a ruháidat. Le nem tépkedhetem, mert utána (miután majd visszaöltöztetlek) el kell menned. Amiből arra következtetek, hogy mindig te leszel az, aki elmegy. És mindig én, aki nem, aki marad. Ebből meg arra, hogy nagyon sokszor fogsz elmenni. Abban kell tehát reménykednem, hogy sokszor-sokszor fogsz elmenni tőlem, de elhagyni nem fogsz soha. Hiszen ápolónő leszel, aki férfit soha nem hagy el, legfeljebb elengedi.
Akkor nem mész el, ha úgy tépem le a ruháidat, hogy nem lesz miben elmehetni. Ez legfeljebb az első alkalommal fordulhat majd elő. Akkor, amikor még semmit nem tudok rólad, és ha már mindent letéptem, kevesebbet tudok, mint amennyit most tudok.
Letéptem hát a ruháidat. Letépek egy darabot, nézlek, letépek egy másikat, nézlek. Nem zárom az ajtót, nem dobom ki az utcára a kulcsot. Nem fogvatartás, kinyitom az ajtót, tárva előtted a világom, mehetsz. Ha ezt így megteszem, nem gyanúsíthatnak azzal, hogy elraboltalak, hogy korlátoztalak a szabadságodban. Magamat is elraboltam, a magam szabadságát is korlátoztam. Állunk ketten elrabolva, letépett ruhákon — mert te is tépsz — meztelenül, nyitott ajtó előtt. Vagy mögötte.
Nem csak a leveled — „Ugye tudod, hogy csak ágyban találkozhatunk” — nem hagy aludni, hanem az ablaktól nem messze az a szarvasbőgés, amit szeptember elejétől annyira vártam. Megszenvedik a szerelmüket, mint ember!
*
Tavaly korábban kezdődött. Melegebb volt a szeptember, valamennyi ablakot nyitva hagyhattam. Az eső gyakoribb volt, hallottam a patak csobogását, tompa hangon szólalt meg minden csörte. Az egyik a dombtetőn, a másik attól délre az almáskert alatt a völgyben. Ha igyekszem is ezt az egészet nem valami romantikus ömlengésként leírni — hiszen még csak hatvan vagyok, mi az a te negyvenkilencedhez képest! —, nem tudom.
Végül is ez egy levél, amit neked írok, ami terveim szerint majd a testi szerelemről szól, egy asszony és egy férfi testi szerelméről, de ez mindegy is, ami egyszer már majdnem beteljesült, de mégsem történt meg. Fejben azonban meg kellett történnie, mert különben hogyan tarthatnának ott, ahol tartanak.
Tehát a számos orgazmus után is be nem teljesült testi szerelemről írom ezt a levelet neked, az egymásétól különböző ritmusban élő férfi és nő szerelméről. Két szerető, az két szerető. De ez mindegy is. (Te ott, én meg itt nem vagyok otthon. De igaz fordítva is: te itt nem vagy, én meg ott nem vagyok.) Ugyanakkor mind a ketten, a férfi és a nő (de ez mindegy is) egyszerre, ugyanabban a ritmusban, ugyanakkor öregszenek, és nem tudják, mert nem látják egymáson a lényeget, azt, hogy egymáshoz öregszenek. A férfi lefelé a nőhöz, a nő fölfelé öregszik a férfihez. Terveim szerint ennek a levélnek a végére látványos elváltozások kíséretében. Semmiről se tudnak. Mind a ketten ugyanabban a korban egyszer csak egyidősek: a férfi hatvan, a nő negyvenkilenc. Egyszer találkoztak, évekkel azelőtt, hogy levelezni kezdtek volna. Erotikus tartalma a leveleiknek sokáig nem volt, érdeklődő tartalma azonban igen. A kezdettől. Majd egyszer, egyik levelében a férfi leírta azt, hogy farok. Ezt írom meg neki. Farok.
*
Leírta a férfi azt, hogy farok, és rögtön a nő azt, hogy ugye a faszra gondoltál, a saját faszodra, amivel majd eljátszhat a nő. Nem jött gyorsan a válasz, sokáig várni kellett rá, attól a nőtől, akit még nem hívhatott Annácskának. Félni kezdett. Üvöltözni egyedül a lakásban. Ennyire hülye nem lehetek, Annácska már megvolt, már tervezni lehetett az orgazmusát. Az egyidejű orgazmusukat. Ennyire balfasz nem lehetek, hogy éppen egy farokkal riasszam el! Ebből is látszik, feleség, úrinő. Úrinő!
Aztán megjött Anna levele, és ekkor Annából Annácska lett.
*
Nem tudtam aludni, mert jött az a levél. Utcán nem mutatkozhatunk, nem foghatom meg a kezed, nem vihetlek el vacsorázni, mégis tervezni kell, elvárod, hogy tervezzek veled. Azt persze nem tudjuk még, hogy éjszakáink is lesznek-e, az sok-sok üldözéstől függ majd, vagy csak nappalaink, üldözni kell azt a másikat, a közönséget, meg a tartozékokat, például a sminkest, aki kirajzol az életedből, fel ne ismerjenek. Kora reggeli órákban tudsz megszökni, hajnalban (unalmas szerelemből), vagy délután, esetleg estefelé, egy tervezhető, unalmas szerelem elől, ami tudod, hogy még vár rád azon az estén is, amikor tőlem mész el. Így esel az ágyamba, nem tudjuk, mi lesz utána, de megtervezhető. Te megtervezed azt a másikat is.
*
Azért jössz, hogy jól, te mondod, lehetőleg jól meg legyél baszva, majd helyben cirógassalak. Úgy szeresselek, nehogy belém szeress, és én se szerethessek beléd. Szövetség, amiben a felek megállapodnak, nem írnak alá semmit, tanúk nincsenek, a szavuk garancia. Tervező asszony vagy. Nem fogod itt hagyni nálam, ha elmész is tőlem számtalanszor, ami jár neked, ami a tied. Meg fogod adni azt, ami az enyém, ami az én testemé, a saját testedet mindenestül az enyémnek fogod adni. Csak hagyjalak békén a gyermeki szerelemmel.
Lesznek majd olyan órák az ágyban, amikor te mondod, fejezd be, ha már elkezdted, úgy, hogy lássam is. És lesz, amikor én mondom neked, hogy úgy fejezd be, hogy lássam. Lesz majd, most tervezzük, hogy te nem érsz hozzám, csak én érek hozzád, és lesz, hogy hozzád sem érek, és én élvezek.
Szólíthatsz Annácskának közben. Hallani akarod.
Lesz majd, hogy azt mondod, élvezni, nem baszni jöttem, és lesz majd, amikor megállsz előttem, és azt mondod, baszni jöttem hozzád, nem élvezni. Erre gondolhattál, amikor azt írtad, nem vihetlek sétálni még a közeli erdőbe sem, mert szembejöhet velünk Piroska (mit teszünk?), és hátunk mögött mindig jövögethet a farkas (mit teszünk).
Egyszer annyira közel voltál, hogy lepedőt, ágyneműt cseréltem, és úgy mosattam ki (utánad), mintha benne lettél volna.
Ami itt, vagyis azután, a mosás után következik, majd csak később fogom megírni neked, amikor tőlem már elöregedtél. Hiszen ez egy levél. Végtelen. Amíg el nem küldöm neked, végtelen ideje van. Mindaddig, amíg tökéletesen egymáshoz nem öregedtünk, mert az a vég, a te véged.
*
Csődbe jutott a házassága? Szeretkezzen velem! Ez a jussod, miután hazamentél tőlem. A következő.