Kántor Zsolt: A lepecsételt szakadék


Tatár Györgynek 

A pók fonta a naptárspirált, az utolsó papírlap is leszakadt az idő drótjairól, nem tartja semmi a jelenvaló létet. Csak az imádság, az is csak halkan szól, mint a Haffner-szerenád. A köd kocsonyás maszk, illúziókat viszünk be a valóságba. A harmadik kromoszóma rövid karjának huszonegyedik helyén egy tücsök ciripel. Diffúz csillagközi sávok katalógusát lapozgatja egy kéz. Donna Penna tiszta kéziratlapokat simogat. Ez az újév, még nem kapott bele a szél, nem firkálta össze az időbeliség, csak hóesés borítja be. Mint parlagon hagyott, édes termőföldeket. De eljön a nap, amikor valaki írni kezd az ép naptárrubrikákba is, és csöndben ábrándozik a jövendőről, egy akvarellfestményben látva meg a reményt. És a hajfonatokban az igét.
S könyvekben a rokonszenves magányt, akkor a képzelet átveszi a navigálást életünk felett, s határozott mozdulattal fordítja a kormánykereket meseország hárfái felé, ott majd elérik egymást gondolataink. S a vállfák gazdáikat végre meglelik.

Megjelent a Műút 2016056-os számában

One Reply to “A lepecsételt szakadék”

  1. Gadamer első lépésként végigelemzi a sztrádát, amelyet a posztmodern produktumaként létrejött művészetfilozófia, az esztétika bejárt. A „képzés” (Bildung), az ítélőképesség, az ízlés vagy éppen a géniusz fogalmának a megszületése és a művészet ezen kategóriákon keresztüli értelmezése egy autentikus, instant esztétikai létezőt feltételez, egy átfogó és általános esztétikai tudatot és egy átfogó esztétikai diszkrepanciát, vagyis az esztétikai és nem esztétikai éles szétválasztását gondolja el. A tiszta élmény és a vele szemben tételezett tiszta műtárgy pedig a modern művészetfilozófia és a szürreális irodalomértés alapja. A századforduló egoista modernizmusa után az immanens esztétikai tárgy problémája válik uralkodóvá. Ez az immanens tárgy az ízlést már nem egy külső személyben és érzésben, hanem a tárgy rejtett általánosságában, a formában és struktúrában sejti. Helyesen s paradigmába illesztve. Az esztétikai szisztémák tana tehát éppúgy benne rejlik a korai futurista és a kései konstruktivista irodalomfelfogásában, csak a lehetséges összetevők közül más és más kerül bennük a középpontba. Például a mimézis, az ontológiai relativizmus.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük