Antal Balázs: A helyszín keresése


Ennek a hídnak az alja időnként ugyanúgy mocsokkal, falfirkákkal, kidobott szeméttel van teli, mint a városiaké. Csak ez egy falu közepén áll. Valamikor a jóval bővebb vizű patakon fahíd vitt át. Akkor még nem vághatták át a híd előtti terecskét, hogy egyenesen forduljon arra a fahídra az út, úgyhogy a nagysorról meg a mai buszfordulóból derékszögben evickélhettek csak rá a járművek. Amikből akkortájt persze még nem akadt olyan sok. Ha a város felől jött, akkor a part menti udvar burjánzó növényeitől be se látott a sofőr a hídra. Egyszer egy gyerek úgy megijedt itt a busztól, amikor az ráfordult a növények takarásából a fa alkotmányra, hogy elájult. Azt hitték, a busz csapta el, dehát nem. Viszont a veszély megvolt. Akkortájt farmotoros buszok jártak, a hangjuk is másképp szólt. Azután megépítették a boltot meg a presszót, na és az elé már széles bitumenutat fektettek, ami normálisan fut ki a hídhoz. A régi városi utat pedig egyirányúsították, és csak elfelé vezet innen, nem pedig rá többé már.

Akkortájt a helyi Bányász SC aranycsapata feljutott a megye kettőbe. A kapus ott lakott a kanyarban majdnem mindjárt a híd mellett. Ezért-e vagy nem ezért, de a friss hidat róla nevezték el. Már régen meghalt ő is, a felesége is, és a híd nevére, vagy hogy honnan van a név, ki tudja, még hányan emlékeznek. Hányan emlékeznek olyasmi egyszerű bányászemberekre, akik futballoztak is, mikor a sikta kitelt és még öregember korukban is életvidáman beszélgettek a gyerekekkel reggel-este, akik a kapu előtt jártak iskolába meg aztán onnan hazafelé. Róluk pedig azért kell beszélni, mert a híd igazából az övék.

A híd alá csak a kisebb meg nagyobb gyerekek másztak le. Rendesen kibetonozott pereme van a partnak ott alatta. Nem nagyon lehet felegyenesedni, de régebben a kamaszok ott guggolva el-elcigarettáztak. Igaz, hogy aki a patakkal párhuzamos utcán jött, az minden további nélkül belátott, de ez nem izgatott odalent senkit. A patakot legtöbbször át lehetett lépni az óriási árok mélyén, nem kellett tőle félni meg semmi. Akkortájt jött divatba ez a híd alá bujkálás, amikor már vetítettek olyan amerikai filmeket, amikben a nagy hidak alatt csöveztek. És ez nagyon vagány volt. Meg vagány volt, amikor a hídon a fejek fölött elment a busz. A szénnel megrakott billencs. Dübörgött és reszketett az egész, a sofőr meg nem tudta, hogy a gyerekek ott vannak alatta, és ez nagyon tetszett ott lent a gyerekeknek.

Télen másképp festett a helyzet. A gyerekek gyakran a befagyott patakon mentek a másik hídig, ami az iskola előtt áll. Olyankor nem nagyon másztak be alá, legfeljebb átsiklottak csak alatta, a jég izgatta őket, hogy csússzanak rajta, nem pedig, hogy akárhol álldogáljanak.

Álldogáltak aztán persze eleget ugyanazok a gyerekek fent a hídon, amikor nagyobbak lettek. Egyszer csak, ahogy jött, elmúlt annak a divatja, hogy alulra bújjanak cigarettázni. Viszont jó időben hétvégente, nyáron meg szinte minden nap támasztotta egy csapat kamaszfiú a korlátot késő délutántól egészen sokáig. Aki cigizni akart, ott cigizett. A presszónak nevezett kocsma ugyan szemben van szinte, de nem nagyon ivott közülük senki semmit. A másik oldalt egy ház kerítésének lóca támaszkodott. Oda öregek ültek ki meleg időben. Ott volt egymással szemben két generációja a falunak, amelyik még nem dolgozott, meg amelyik már nem. Nem volt sok dolguk egymással, talán olyan sok közös se bennük, mégis egy helyre gyűltek estelente.

Három nagy híd ível át a patakon azon a hosszú utcán, meg akad egynehány kisebb az utcákon, vagy akár a rét közepén. Egy másik ágon, a focipálya mellett van még egy negyedik ilyen nagy. Azon nem nagyon álldogált soha senki csak úgy időtöltésből, mert nagy a forgalom meg nincs szegélye a hídnak, amin az útról mégiscsak félreállva lehetne például megtámaszkodni meg szövegelni. Egypár éve ezen a hídon egész egyszerűn beszakadt az egyik sáv. Lett rajta egy nagy lyuk le a mélybe. Akkortájt abban a pár faluban két megye határvidékén máshol is történt ilyesmi — beszakadó partoldal ragadta el az úttest egy részét, melyen városokból városokba tartó forgalom zajlik. Akkurátusan körülkerítették a lyukakat sárga szalaggal az illetékes szervek. Azután évekre úgy hagyták.

Talán ezeken a lyukakon, a szalagon átmerészkedve hulltak ki ebből a világból, át valamely másikba a gyerekek, akik a hídon álltak, meg az öregek, akik a padon ültek velük szemközt. Mert itt már nincsenek többé. És így aztán nincsen olyan se, aki befoldozhatná az összes szakadást. Vagy legalább egyet.

One Reply to “A helyszín keresése”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük