No de hát az mégiscsak előny

Ó, az a csecsemő! Az a tiszta lelkű, ártatlan gyermek!

De ezek mind csak aranyszínű ábrándok. Ó, mondják meg, ki jelentette ki először, ki nyilvánította ki először, hogy az ember csak azért követ el aljasságokat, mert nem ismeri igazi érdekeit; hogyha felnyitjuk a szemét, felvilágosítjuk, és látja, mik az igazi, normális érdekei, akkor rögtön abbahagyja azokat az aljasságokat, rögtön jó és nemes lelkű lesz, mert a felvilágosítás után tisztában lévén igazi érdekeivel, éppen a jóban látná tulajdon érdekeit, márpedig köztudomású, hogy tudatosan senki sem cselekedhet tulajdon érdekei ellen, tehát — hogy úgy mondjam — szükségképpen jót cselekedne! Ó, az a csecsemő! Az a tiszta lelkű, ártatlan gyermek! Hát először is: e néhány évezred alatt mikor fordult elő, hogy az ember csakis tulajdon érdekei szerint cselekedjék? Mit kezdünk azzal a sok millió ténnyel, amelyek arról tanúskodnak, hogy az emberek tudatosan, vagyis igazi érdekeikkel teljesen tisztában lévén, félretolták őket, és vaktában, találomra más útra rohantak, bár senki sem kényszerítette őket arra, hanem csak éppen nem kellett nekik a kijelölt út, és jóformán a sötétben makacsul, önfejűen, más, nehéz, ostoba utat próbáltak törni. Ez a makacsság, ez az önfejűség nyilván csakugyan előbbre való volt nekik minden előnynél… Előny! Mi is az előny? Hát ki vállalja, hogy egészen pontosan megállapítsa, miben áll az ember előnye? Hátha előfordult, hogy az emberi előny néha éppen abban áll, vagy szükségképpen abban kell állnia, hogy bizonyos cselekedetekben rosszat kívánjon magának, nem pedig előnyöset? Márpedig, ha ez így van, ha előfordulhat ilyen eset, akkor minden szabály csődöt mond. Mit gondolnak, előfordul ilyen eset? Önök nevettek; ám nevessenek, uraim, csak feleljenek: a lehető legpontosabban vették számba az emberi előnyöket? Nem akadnak-e olyanok, amelyek nem férnek és nem is férhetnek bele semmilyen osztályozásba sem? Hisz önök, uraim — tudomásom szerint — statisztikai adatok, tudományos, közgazdaságtani képletek alapján, a középarányost véve állították össze az emberi előnyök lajstromát. Hiszen önök szerint ezek az előnyök — a jólét, a gazdaság, a szabadság, a nyugalom; úgyhogy az olyan ember, aki például nyilvánvalóan, tudatosan az ellen az egész lajstrom ellen cselekszik, az az önök véleménye és természetesen az én véleményem szerint is zavaros fejű vagy éppenséggel teljesen őrült, igaz? De egyvalami mégis meglepő: mi az oka annak, hogy mindezek a statisztikusok és bölcsek, az emberi nemnek mindezek a jóakarói, valahányszor kiszámítják az emberi előnyöket, egy előnyt mindig kifelejtenek?! Még számításba se veszik a kellő formában, márpedig ettől függ az egész számítás. Pedig nem ártana, ha fognák ezt az előnyt, és ezt is felvennék a leltárba. Ámde épp az a baj, hogy ez a furcsa előny nem tartozik semmilyen kategóriába, és nem fér bele semmilyen leltárba sem. Nekem például van egy barátom… Különben önöknek is barátjuk, uraim! És kinek, ugyan kinek nem barátja?! Ez az úr, mielőtt munkához lát, mindig kifejti önöknek — mégpedig világosan és fennkölten —, hogyan kell cselekednie a józan ész és az igazság törvényei szerint. Sőt szenvedélyesen felajzva beszél önöknek az igazi, az egészséges emberi érdekekről; gúnyosan korholja azokat a rövidlátó ostobákat, akik nincsenek tisztában sem saját előnyeikkel, sem az erény igazi jelentőségével; és — pontosan negyed óra múlva, mindenféle kívülről jövő, hirtelen ok nélkül, csakis valami belső indítékra, amely minden érdekénél erősebb — egészen más figurát kanyarít, vagyis nyilvánvalóan szembeszegül mindazzal, amiről ő maga beszélt: a józan ész törvényeivel is, tulajdon előnyével is, egyszóval mindennel… Elárulom, hogy barátom — gyűjtőfogalom, így hát csupán őt okolni nehéz lenne. Épp az a kérdés: nincs-e valóban olyan valami, ami csaknem mindenkinek drágább a legfontosabb előnyeinél is, vagy (hogy ne rúgjuk fel a logikát) nincs-e egy olyan legelőnyösebb előny (éppen az, amelyet mindig kifelejtenek), amelyről az imént beszéltem, amely fontosabb és előnyösebb minden más előnynél, és amelyért az ember — ha kell — képes szembeszegülni minden törvénnyel, vagyis a józan ésszel, a becsülettel, a nyugalommal, a jóléttel, egyszóval mindezekkel a nagyon szép és hasznos dolgokkal — csupán azért, hogy elérje azt az elsődleges, azt a legelőnyösebb előnyt, amely mindennél drágább neki.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból
Makai Imre fordítása