Sebezhetetlenek

Minden hely tömve van a belvárosban, az egykori takarmányraktárban is két szinten megy a party. A helyiek kemény munkának fogják fel ezt is, gyorsan és céltudatosan isszák le magukat, vadul táncolnak a recsegő parketten, és gyomron könyökölnek mindenkit, aki a közelükbe kerül. Ezért fizettek végül is. Mikor Ratko, a sztár DJ kifarol a pult mögül, hogy elszívjon valamit a folyóra néző VIP pihenőben, Zlata Gold áll be a helyére. Keményebb ritmusokkal pörgeti a hangulatot, aztán rátolja az etnót. Balkán diszkó, imádják. Göndör hajába belesimul a nagy füles, csípőjén szétfeszül a borvörös, ringyós mini.

„Új életet — vélekedtem — akkor kezdhetnék csak, ha újra megszületnék”
(Kertész Imre:
Sorstalanság)

Minden hely tömve van a belvárosban, az egykori takarmányraktárban is két szinten megy a party. A helyiek kemény munkának fogják fel ezt is, gyorsan és céltudatosan isszák le magukat, vadul táncolnak a recsegő parketten, és gyomron könyökölnek mindenkit, aki a közelükbe kerül. Ezért fizettek végül is. Mikor Ratko, a sztár DJ kifarol a pult mögül, hogy elszívjon valamit a folyóra néző VIP pihenőben, Zlata Gold áll be a helyére. Keményebb ritmusokkal pörgeti a hangulatot, aztán rátolja az etnót. Balkán diszkó, imádják. Göndör hajába belesimul a nagy füles, csípőjén szétfeszül a borvörös, ringyós mini.

Zlata Gold napközben a titkárnőm, de olyankor előnytelen nadrágokban jár, és egészen máshogy hívják. Az igazi nevével lehetetlen kiadó lakást találni a városban. Tizenöt évesen menekült idáig a mesterlövészek meg ki tudja, mi elől. Szinte soha nem beszél magáról. Itt szüntelenül viselkedni kell, mondta pár hete. Bólintottam: ezt én is érzem.

Egy kemény mosolyú szőke férfi letesz egy üveg Rothaust a keverőpult szélére. Zlata most majdnem kacér. A férfi beszélgetne, de ő csak int, dolgoznia kell. Később, talán. Boszniában voltam valami, és mindenki tudta, mi vagyok, mondta egyszer. Itt csak egy rosszul öltözött, nagy fenekű, bajszos lányt láttak bennem. Ráadásul amíg nem beszéltem németül, kicsit ütődöttnek is gondoltak, azt hiszem. A nőkkel még mindig nem tud mit kezdeni, de barátja most már van elég: hosszú hajú fizikusok, horvát takarítófiúk, finn tanársegédek, egy nigériai DJ és egy mindig elegáns japán kémiaprofesszor. Csütörtökönként egy német gazdával salsázik. Most akkor melyikkel jársz, kérdeztem egyszer gyanútlanul. Nem járok senkivel, felelte. Máskor meg azt mondta, hogy nem fog disznót tartani egy szál virsliért. Gyereket viszont szeretne, valakit, aki számít rá, aki miatt érdemes. De nem ezektől a pasiktól. Ők semmit sem értenek. Szerinted otthon más lenne, kérdeztem. Nem válaszolt. Két napig nem beszélt utána.

A terasz felől belép Ratko, és utat tör magának a tömegben. Zlata szvingesre veszi a végét, erre már azok is táncolnak, akik eddig a fal mellett álldogáltak. Kinéz rám a frufruja mögül, a bár felé biccent a fejével. Talán soha nem leszünk barátnők, de azt hiszem, mostanra megszokott. Múltkor elmesélte, hogy egy szerb férfi jár utána. Negyvenes, egyedül nevel egy gyereket. Kislány, mondta Zlata, és láttam a vágyódást a szemében.

Aztán a teraszon álluk. A hátunk mögött tompán döccen a basszus, de alattunk minden hangot elnyel a folyó. Mi van az özvegyemberrel, kérdezem. Semmi, mondja ő, és a fekete vízbe pöcköli félig elszívott cigijét. Pár napra elhitettem magammal, hogy lehet felejteni. Tévedtem. Nem lehet.

Nyílik az ajtó, az a férfi lép ki rajta, aki a sört hozta Zlatának. Most nem veszi észre, egy félig ájult lányt ölelget. Az utcáról szóváltás hallatszik fel, a kidobók megint feltartóztattak egy csapat férfit a bejáratnál. Rasszista seggfej, kiáltja valaki angolul. Tompa puffanás hallatszik, lábak dobogása. A járdán széttörik egy sörösüveg. Zlata megborzong. Menjünk táncolni, mondja. Hideg van idekint.