Hosszú évekkel később


Melchiades bejelentette, hogy már csak néhányszor térhet vissza ebbe a szobába. Mégis nyugodt szívvel távozik a végleges halál mezőire, mert Aurelianónak lesz ideje megtanulni szanszkritül, amíg a pergamenek néhány év múlva elérik a százéves kort, és így megfejthetővé válnak. Azt is ő fedte fel neki, hogy a folyóhoz vezető sikátorban, ahol a banántársaság idején jövendőmondók és álomfejtők tanyáztak, van egy könyvesbolt, egy katalán tudósé, abban pedig egy Sanskrit Primer, amit hat éven belül szétrágnak a molyok, ha nem siet megvásárolni. Hosszú élete során Irgalmas Szent Zsófia most először adta a jelét valamilyen érzésnek, mégpedig a döbbenetének, amikor Aureliano megkérte, hogy hozza el a könyvet, amit a Megszabadított Jeruzsálem és Milton költeményei közt talál majd a második polc jobb szélén. Mivel nem tudott olvasni, Irgalmas Szent Zsófia kívülről megtanulta az útbaigazítást, s úgy kerített pénzt, hogy eladott egy aranyhalacskát a tizenhétből, amely a műhelyben maradt, s amelynek a rejtekét csak ő meg Aureliano ismerte, mióta a katonák azon az éjszakán átkutatták a házat.
Aureliano szépen haladt a szanszkrittanulásban, Melchiades viszont egyre bágyadtabb lett, egyre távolibb és elmosódottabb a déli verőfényben. Amikor utoljára szólt Aurelianóhoz, legfeljebb valami láthatatlan jelenség volt, amely ezt suttogta: — Láztól pusztultam el a szingapúri fövenyen. — A szoba ekkor védtelenné vált a porral, a hőséggel, a termeszekkel, a vöröshangyákkal és a molyokkal szemben, amelyek aztán fűrészporrá változtatták a könyvek és pergamenek minden tudományát.

Gabriel García Márquez: Száz év magány, Székács Vera fordítása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük