A Műút 2015-ös nívódíjasai

A szerkesztőség tagjainak szavazatai alapján a díjazottak: Kukorelly Endre (szépirodalom), Szabó Gábor (kritika), Kopasz Tamás (képzőművészet), Oravecz Gergely (képregény) és Romhányi Török Gábor (a Műút portál nívódíja). Alább a laudációk olvashatóak.

A Műút decemberi lapszámbemutatóját követően tegnap adtuk át a folyóirat nívódíjait öt kategóriában.

A szerkesztőség tagjainak szavazatai alapján a díjazottak: Kukorelly Endre (szépirodalom), Szabó Gábor (kritika), Kopasz Tamás (képzőművészet), Oravecz Gergely (képregény) és Romhányi Török Gábor (a Műút portál nívódíja). Alább a laudációk olvashatóak.

Kukorelly Endre
Kukorelly Endre

Mondhatnám, be sem kell mutatni, ki ne ismérné — na de akkor hol maradna a lényeg? Volt a PIM kézirattárosa, az ELTE történelem–könyvtár szakos hallgatója, a Jelenlét, a ’84-es Kijárat, a Magyar Napló, a Magyar Lettre Internationale, a Magyar Narancs és a Kalligram szerkesztője (elnézést kérek, ha kihagytam valamely általa szerkesztett periodikát); több irodalmi társaság alapítója, szervezője, elnöke is volt, tanított az Intermédia tanszéken és más felsőoktatási intézményekben. Eközben írt verset, novellát, regényt, színdarabot, esszét; előszeretettel beszél egyes szám első személyben, az önéletrajziság közvetlenségével szólva általános, olykor határozottan egyszerű dolgokról, ezzel összefüggésben nyelve gyakran alulstilizált, a köznapi beszédet követő, minimalistán dísztelen, olykor töredezett és karcos. Iróniája kifinomult, jó humora közismert, rezignáltsága tiszta hangú, érzékenysége, empátiája különösen erős (ez utóbbi abban is megmutatkozik, hogy egy hajléktalansegítő alapítvány és Facebook-csoport alapító-koordinátora, melynek nevét egy saját verse címéből vette). Szereti a focit, az íróválogatott alapítója — a Műút idei szépirodalmi nívódíjasát be sem kell mutatni, boldogan gratulálva adom át sokadik, ám reményeink szerint nem egytucat-díját Kukorelly Endrének.
(kabai lóránt)

A kritikus szociogenezise tele van rejtelmekkel. Hogy érzi jól magát, kikkel? Mivel tölti az idejét? Mond-e neki valamit az, hogy: szorongásos béke? Mit jelent neki a PC, a safe space, képes rá, hogy neveltetéséből fakadóan kesztyűs kézzel írjon? Recepciódeficit ide vagy oda, jöjjön a „rokokó túlérzékenység” (Radnóti), a temperált hang, krúdys gordonkázás, a hajlékony toll? Vagy ha egy stadion VIP-szektorában a személyes rábukik a közéletire, búgjon utána a megemelt hang, fényeskedjék a morális pátosz, érjen be a kultikus viszonyulás? Netán ha elege van a „jóravaló irodalmi színvonalból” (Schöpflin), vagy van mit megbosszulnia, lételemévé lesz a levágós kritika? Azt gondolom, a legjobbak nehezen kiismerhetőek, és nem úgy lepnek meg, ahogy Illyés írta, hogy még az urbánus Heidegger is a Fekete-erdei parasztok közt volt otthon — hanem azzal, hogy zavarba ejtően mindenhol otthon lenni látszanak. Muszáj nekik, analógiákra vadászva mindent ismerni kell.
És még hányféleképpen osztályozhatóak ők? Vegyünk csak egyetlen szeletet. Tudományosan levezethető, mi választja el egymástól azt, ami szofisztikált, attól, ami tudálékos. Miről ismerhető föl, ha egy szöveg öntetszelgővé válik. Nem csupán szerepfelfogásbeli, intenzitásbeli fokozatokról van szó. Sok kritikus felfigyel erőfeszítéseinek egyediségére. Ilyenkor szélesednek a gesztusok, túlduzzad az apparátus, megemelkedik a stílus, sorjáznak a párhuzamok. A problémát összetettebbé teszi, hogy vannak szerethetően tudálékos, s vannak szinte az elviselhetetlenségig szofisztikált értelmezői szövegek.
Díjazottunk kritikái esetében első látásra az bizonytalaníthat el néhányunkat, hogy ha nem is metodológiai értelemben, hanem érzékeny felismerések révén — új területekre leszünk kalauzolva. Mint ahogy szerzőnknek a Műút-könyvek sorozatában megjelent könyvét is ezen „gazdagsága, képzet- és eszmetársításainak frissessége, értelmezésének újításai” okán méltathatták. S ha ezek az új szempontok, új — vagy szokatlan elemekkel bíró — fogalmi sémák úgy kerülnek elénk, hogy a transzgresszióhoz teljes fegyverzetben kellünk már mi, befogadók is, azaz: ha a kritikai szöveg egyes egységei közti szerves kapcsolat felismerése némi erőfeszítést igényel — a kényelmesebbek máris elégedetlenkednek. Pedig miről van szó? Van, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe. S van, akinek egyetlen könyv is az eleven egybehangzások sokaságát teszi láthatóvá, hallhatóvá. Melyek közül néhány persze kísérleti stádiumban lévő, későbbi kimunkálást érdemlő ötlet, de — és ezen fordul meg minden —: a későbbi kimunkálás rendre visszaigazolja, lehet hasonló gesztusokkal új fazont adni a tárgyalt szerző recepciójának. A Műút elmúlt egy évében így járt el díjazottunk, amikor Péterfy Gergely, Dragomán György, Totth Benedek, Hazai Attila, Garaczi László új könyvét recenzeálta, de még akkor is, amikor a Radnóti Sándorral készített kiváló interjú kérdéseit fogalmazta. Köszönöm, hogy közölhettem ezeket a szövegeket, szívből gratulálok a kritkai nívódíjhoz Szabó Gábornak!
(Jenei László)

Kopasz Tamás
Kopasz Tamás

Ez évi képzőművészeti díjazottunk 1958-ban született Szegeden, 1981-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, 1989-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott. Később még számos díj és ösztöndíj jutalmazta illetve ismerte el tevékenységét, amely a rajztól, grafikától a festészeten át a szobrok készítéséig terjedt, persze a meghatározó mindig a festészet maradt. Ennek ellentmondásos voltáról így írt egyik méltatója, Bárdosi József: „Ha vérmérsékleti típusok alapján jellemezzük munkáit, akkor feltűnik, hogy bár rendkívül szenvedélyes, szangvinikus anyag-festészetről van szó, azonban a képei »előadása« mégis flegmatikus. A 60-as évek terminológiáit használva: olyan nyugodt, statikus felületekről beszélhetünk, melyek tomboló szenvedélyeket, tektonikus erőket és gesztikus struktúrákat rejtenek magukba. A képeket nézve úgy tűnik, hogy festészetről van szó. Azonban a tematika és a megoldás világossá teszi, hogy a képek inkább mentális lelki nyomás, belső emóciók nyomán jöttek létre, mintsem a festészettörténet megtermékenyítő hatására. Ezért bármennyire is fontos, hogy műfajilag és stilisztikailag hol van a kifejezés esztétikai horizontja, mégis elsődlegesebb azok eredője.” Művészetének eddigi három és fél évtizede jól elkülöníthető szakaszokra osztható, amit nagyon megkönnyít az is, hogy ő maga rövidebb-hosszabb sorozatokban és ciklusokban gondolkodik és alkot, sőt e ciklusokat egy egy címmel különíti el egymástól. Némely korszaka illetve sorozata képeinek összekötő közege a zene, a zenei élmény, vagy konkrétan egy-egy zenemű. „A barokk polifion kiszámítottság, arányrendszer és ellenpontozás, szólamok szétfutása és összerendezése. Az előadás érzelemmel telített, improvizatív. A barokk megnyugtat és felkavar, lecsendesít és tettekre ösztönöz, fénnyel áraszt el és sötét verembe lök” — írja egy sorozatáról Rockenbauer Zoltán.
A képzőművészet mellett egy másik művészeti ágban, a zenében is folyamatosan, már főiskolás kora óta jelen van, különféle formációkban szerepel gitárosként. Ha most eláruljuk, hogy az utóbbi években a Tapasztalt ecsetek nevű zenekarban játszik, és hogy éppen áll egy kiállítása legújabb műveiből Miskolcon Gaál József és Szurcsik József munkáival együtt, akkor már biztos sokan kitalálják, hogy a Műút folyóirat 2015. évi képzőművészeti nívódíjasa: Kopasz Tamás.
(Kishonthy Zsolt)

Oravecz Gergely
Oravecz Gergely

Lénárd László ajánlotta figyelmembe (és a Műút képregényrovata figyelmébe) még 2010-ben díjazottunk napi rendszerességgel megrajzolt-megírt, saját életeseményeit kommentáló, naplószerű comic strip-sorozatát — ezek bár a képregényműfajban sem előzmény nélküliek, mégis — egy friss szemlélet- és alkotásmódot mutattak fel idehaza. Egyfelől a napi rendszerességű, penzumszerű alkotás belső szükségszerűségnek engedelmeskedő gyakorlata nem mindennapi — így aztán az sem csodálható, ha csak úgy négy hónapig bírta csinálni, másfelől e kényszerre, illetve az alkotói válságokra (és időhiányra, lustaságra, részegségre stb.) is folyamatosan reflektált megfelelő mennyiségű önkritikával és öniróniával. Persze ez utóbbiak elengedhetetlenek egy énelbeszélésben, amilyen e sorozat minden része volt (sőt az alkotó képregényeinek java is, így a Műútban megjelentek kivétel nélkül) — főleg, ha az egyes szám első személyű verbális és vizuális narratíva olyan szintű személyességgel társul, mely valódi nóvum e műfajban. A mondott comic strip-sorozat idén végre megjelent könyvformában is, külön öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy az egyik hátlapszövegének szerzője lehettem, amiként megtisztelve érzem magam, hogy én adhatom át örömmel a képregényrovat nívódíját Oravecz Gergelynek.
(kabai lóránt)

Romhányi Török Gábor
Romhányi Török Gábor

Egy helyen azt írja magáról a Műút portál idei nívódíjasa, hogy a Bölcsek kövét keresi. A könyvet, amely a lehető legtöbb egyéb könyvet fölöslegessé teszi. Amely mindörökre feledteti vele a kérdést, hogy voltaképpen mit ér az élet. Amellyel vitatkozva úrrá lesz a szorongáson, a halálfélelmen, az örök megsemmisüléstől való félelmén. Ezzel a művel szeretne vitatkozni, ezt szeretné tolmácsolni mindenkinek.
Nos, nem tudom megtalálta-e, mindenesetre fáradhatatlanul tolmácsol, sőt ültet át megkerülhetetlen műveket — kitüntetettünk a háttérbe húzódva lett kiemelkedő alakja a hazai bölcsészetnek: az ő munkájának köszönhetően kapott kiváló magyar fordítást Nietzsche, Beckett, Foucault vagy Michel Onfray megannyi műve. Látványos ez a még oly hevenyészett, bőséges munkásságából éppencsak kiragadott névsor is: csupa olyan szerző, akinek működése eleve az addigi értekező nyelv lecserélését tette, teszi szükségessé — ilyenformán a fordító által teremtett értekező nyelv alapnyelvvé vált és válik a hazai tudományosságban.
Megtanultuk a leckét: minden egyes értelmezés az összes többi értelmezési lehetőség időleges elvetését jelenti. Minden egyes fordítás az összes többi fordítási lehetőség elvetését jelenti. A kortárs teoretika nyitott szövegei különös érzékenységet kívánnak épp ezért is, hisz a felelősség nagy.
Hogy ez a felelősség a Műút portál idei nívódíjasánál jó kezekben van, azt a ’80-as évek végétől kezdve mindmáig töretlenül magas elismerések jelzik Magyarországon és külföldön is — említsük meg példaképp egypár kitüntetését: a Samuel Beckett-ösztöndíjat, a Michel Foucault-ösztöndíjat, az Irodalom és a Művészet Francia Rendjének Lovagja címet, vagy a legutóbbit, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaink, a Műút portál nívódíjasa 2015-ben Romhányi Török Gábor.
(Antal Balázs)