Égettél már kutyát?

— Égettél már kutyát? — Hogy mi van? — Azt kérdeztem, égettél-e már kutyát?

— Égettél már kutyát?
— Hogy mi van?
— Azt kérdeztem, égettél-e már kutyát?
— Hallak, de nem értelek.
— Akaratlanul. Égetéssel irtasz, haladsz, követed a lángokat, és az egyik lépésnél… ott van.
— A kutya?
— Igen. Vén volt, öt napja nem evett, hatodik napon eltűnt. Gondoltam, az erdőn intézi el. Így szokták, egyedül.
— Közben meg ott maradt?
— Igen, lehúzódott a birtok egy elhanyagolt szegletébe.
— Gyomflóra.
— Tessék?
— Semmi. Mit csináltál, amikor megláttad?
— Egy patkány szaladt ki belőle. Le a völgy felé. Azt néztem.
— A kutyát… Nem akartad eltemetni.
— Rotyogott, mint a pörkölt. Benzinnel irtottam. Mindenhez késő volt. Néztem.
— Nézői élvezet.
— Pont ez jutott eszembe. Nem az élvezet, cseppet sem élveztem. Hanem hogy a filmek bennünk történnek.
— És mi megy?
— Szorosan összekapcsolódó etűdök. Arról, hogy ez volt az utolsó kutyánk, amelyikhez apám még hozzáérhetett. És hogy őt is elégették.
— Oké. Igyál egy fröccsöt. Ürítsd ki a tudatodat.
— Üres.