Élő-pontszám

Meglőtt, összeszurkált katona vagyok, vékony nadrágban, leszakadt talpú bakancsban vánszorgok át életem világ- háborújának telén, mert a röpke nyárnak, azta!, nem is emlékszem, milyen régen vége már...

Meglőtt, összeszurkált katona
vagyok, vékony nadrágban,
leszakadt talpú bakancsban
vánszorgok át életem világ-

háborújának telén, mert a röpke
nyárnak, azta!, nem is emlékszem,
milyen régen vége már — nem is
volt talán —, de legalább hosszú

ősz jön, a két sláger közötti hírsor,
s ha lemezen hallgatod, a blablánál
sokatmondóbb sercegés, amin,
kérlek, engedj megilletődni, s amin,

ahogyan rajtam, a késrátétel sem
segít, de ne félts, ha megéhezik
a föld, majd megetetem a testemmel;
s talán még a nap is kisüt, amikor

másfélszeres fénysebességre
kapcsolok, s mert hát barátságunk
nem friss, mint a hónapos retek,
tudod mindezt, ahogyan azt is,

hogy virrasztok, s azt is, hogyan,
én, öreg festő vagy inkább zenész,
hiszen még nem vagyok igazi halott,
csak hosszú csöndekkel operálok,

a világ kis darabjaival, hogy amikor
lekapcsolják a szememben a lámpát,
legyek vétkesek közt cinkos, aki néha
egy számra gondol, vagy kettőre,

most, mondjuk, az öt és a nulla közötti,
híreknél többet mondó sercegésre.

Megjelent a Műút 2015053-as számának Nyilas 50 című összeállításában