megálló

azt mondd meg nekem, ati, mondtam. a tabánnál ültünk valahol, egy éjszakai buszra várva, 98 novembere. hogy van az, hogy körülöttem mindenki beteg, én meg az evésről gyakorlatilag lemondtam, viszont éjjel-nappal iszom, és vigyorogva rohangálok.

izzó ősz volt,
de újra kinőttek a városok.

azt mondd meg nekem, ati, mondtam.
a tabánnál ültünk valahol, egy éjszakai buszra várva,
98 novembere.
hogy van az, hogy körülöttem mindenki beteg,
én meg az evésről gyakorlatilag lemondtam,
viszont éjjel-nappal iszom,
és vigyorogva rohangálok.

gyuri, mondta.
komolyan ám, fekete kalap, kabát, esernyő.
ez azért van,
mert amikor magadat pusztítod,
a vírusokat is pusztítod.

a minap újra átnéztem az önpusztításról vallott nézeteim,
és, némileg engem is meglepő módon,
alig változtak.
neki pedig már biztosan nincsenek.

nos, amit kielégülésnek hívunk,
csak kimerültség.
az öröklét egyetlen átélhető formája az unalom.
ezzel nem értene egyet.

a lugas felől sötétedik.
ezzel talán.

Megjelent a Műút 2015053-as számának Nyilas 50 című összeállításában