A pécsi Kerényi Károly Szakkollégium Pontos észrevételek. Mészöly Miklóstól Nádas Péterig és vissza címmel konferenciát rendezett az egyetem Ifjúság úti campusán. Az október 9-én és 10-én zajló eseményen neves egyetemi oktatók, pécsi doktoranduszok és graduális hallgatók adtak elő.
Az előadások, az estébe nyúló diszkussziók és a vacsoraasztal mellett folytatott beszélgetések alkalmával különböző válaszokat kaptunk arra a kérdésre, hogy hol lehet rámutatni a magyar irodalomtörténet alakulását alapvetően meghatározó Mészöly-írás és a Nádas-œuvre egyes darabajainak kapcsolóelemeire. Pontosabban: hogyan lehet óvatosan bánni azzal a (leegyeszerűsítve hatástörténetinek nevezhető, valójában jóval összetettebb) problémával, amely a — Bagi Zsolt ironikus szavai szerint — „Mészöly nemzé Nádast” tételben határozható meg. Egyes előadásokban a magyar irodalmi kánon középpontjában álló, mára kiterjedt recepcióval rendelkező művek eltérő megközelítési módjairól is szó esett: olyan szövegek olvasatairól, mint az Emlékiratok könyve, a Saulus, Az atléta halála vagy az idén jubiláló Párhuzamos történetek.
A konferencián elhangzott előadások közül többen — implicit módon is — párbeszédet, vitát folytattak egymással. Ugyanazon szöveget más-más szempontok szerint közelítette meg például Bagi Zsolt és Hovanec Zoltán, akik a Párhuzamos történetek kapcsán beszéltek a nádasi érzékiségről, realizmusról, illetve a közösségiség és az individualitás kérdéséről. Selyem Zsuzsa a 2005-ös regény, valamint a Saulus elbeszéléstechnikáját s a történetszálak befejezetlenségének okát vizsgálta. Szolláth Dávid pedig — amellett, hogy bemutatta a tízéves Nádas-regénnyel foglalkozó Jelenkor-lapszámokat — Mészöly és Camus egyes írásainak (Saulus és Közöny) párhuzamos olvasati lehetőségeit villantotta fel.
Olyan művek összeolvasására vállalkozott P. Simon Attila, melyekben az időbeliséggel kapcsolatos problémák tűnnek meghatározónak (Mészöly: Nyomozás, Film; Nádas: Szürke). Bazsányi Sándor pedig a Mészöly-hatás kérdését más szerzőket illetően (Márton László, Darvasi László) is felvetette, s az „effektus” típusait három fogalom mentén (ornamentális, funkcionális, esszenciális) vázolta. A konferencia második napján a korai Mészöly-próza kapcsán a parabolikus formálásmódról esett szó; illetve Zsupos Norbert a Saulust vizsgálva éppen amellett érvelt, hogy a regény felszámolja a példázatosságot.
A konferencia azért is nevezhető unikálisnak, mert a szövegközi és szövegimmanens elemzésekkel dolgozó tudományos előadásokat követően az élő szerző is jelen volt. Nádas Péter egy fórumszerű — a hallgatói hálózat plénumainak menetét követő — beszélgetésen válaszolt a kérdésekre. Ennek köszönhetően lehetőség nyílt olyan feltevések megfogalmazására, amelyek a Nádas-kutatások szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak. A beszélgetés felütésében megint csak elhangzott: Mészöly beláthatatlan (mégis, ahogyan az a korábbi napon is kiderült: világosan kimutatható) hatást tett, szövegei párbeszédben állnak egyes kortárs munkákkal és a közelmúlt prózájával. Ennek ellenére — vagy épp a sajátos Mészöly-írás folytathatatlanságából adódóan — közvetlen követője Nádas Péteren kívül nem volt. A kijelentés kapcsán az író elmondta, kettejük kapcsolata sokkal inkább a mester és tanítvány kölcsönösségen alapuló viszonyaként írható le, melyben a hierarchia nem, viszont a tisztelet nagyon is tetten érhető („Mészöly összeveszhetett velem, de én vele soha”).
Mit tanult a fiatal tanítvány a „napi huszonnégy órában gondolkodó” Mészölytől? A generációs és kultúrpolitikai tényezőkön túl mi indokolhatja a külföldi Mészöly-recepció marginális helyzetét? Milyen irodalmi és privát okokra vezethető vissza, hogy a barátság (vagy ahogyan Nádas fogalmazott: ozmózis) véget ért? A beszélgetés folyamán — többek között — ezekre a kérdésekre kaptunk választ. A szerző persze szorosan a Nádas-prózához kapcsolódó témákról is nyilatkozott. Említést tett például az egyes filozófiai szövegekhez fűződő viszonyáról, valamint arról, hogy szerinte Mészöly kifejezetten törekedett egy filozófiai formulára, ő maga azonban idegenkedett ettől. Nádas kitüntetett olvasmányai között Platón dialógusait említette, melyeket irodalmi konstrukcióként, szerkezeti megoldásaikat illetően tart jelentékenynek. A nouveau romanról, illetve a „történetmesélés örömének” fontosságáról és a (szerző számára éppen ezért egy ponton túl kevésbé izgalmas) Robbe-Grillet-i írásmód mintaadó jellegéről is szó esett. A beszélgetés zárlatában Nádas Péter azt is elárulta, aktuális munkája, a Világló részletek írása folyamán már nem a pályaívvel foglalkozik. Sokkal inkább érdekli az a probléma, hogy „mi van egy ember tudatában, s az mi módon került oda.”
Két jelentős életműhöz kerülhetett közel tehát az, aki október elején a pécsi szakkollégium rendezvényére látogatott. Nádas Péter — a figyelmet az utolsó mondatig fenntartó — előadása nemcsak árnyalta az irodalmi munkásságáról alkotott képet, hanem Mészöly (talán nem túlzás: legendássá vált) alakjáról, a „jóhiszeműséget és segítőkészséget a férfiszépséggel ötvöző, tökéletes emberpéldányról” is olyan beszámolót kaptunk, amely igazán nem mondható mindennapinak.