Ha nem világítanánk ki magunkat, talán
azt is hihetnénk, legalább harminc évvel
előbb ugyanitt, ugyanebben a társaságban
tartjuk meg ezt az ünnepet, és olyan távoli
a mai születésnap, mintha a Tejút árokpartjára
szólna a meghivó, s föl tudnánk szállni oda is,
kérdi-e tőlünk valaki, miféle vénülők
álmatlan napszaka ez az éjszaka, micsoda
apátlan anyátlan lettünk valamennyien,
s melyikünk hiányzik erről a nyári teraszról,
ki az az árva gyermek- és özvegyszaporító,
aki már el se jött, vagy még aludni ment?
Ágh István: Vénülő árvák éjszakája (részlet)
Á. I.: A képzelet emléke, Nap, 2000, 84.