Zemlényi Attila: Gondolat-fecske


Látod, ilyenkor legszebb a kert.
Növekszik a két és fél éves körül
fű, fa, füst, kegyetlenség és jóság,
Százszorszép-szőnyeg, nyíratlan
napfény, bodzahinta.
Nagy, boros-nehézfejű
bazsák, kis, flitteres tearózsák,
nagyhangú pünkösdi királyok, élő feketerigó,
zsendülő cseresznye alatt trambulinka.
Benne rejlik az ugrás, egyre magasabbra,
repülsz, repülsz, rakettázol fel a
zsebkendőnyi égig, ami még a kerté,
és üres a kerti ég feletted.
Nem hiszed el,
hogy ezt is feledted, ebből nem is lehet
fecskefészek-leves, túl istállótrágya íze lenne.
Mi fogja átkaszabolni az eget, ha felnő ez a gyerek,
mi villan, tünde szárnyát mi érinti felhőig, vízig,
mi festi kékre, mi lesz benne fekete és fehér?
Hol marad belőle a fecske-sírás, fecske-harci dal,
többé már nem ér ide vagy mégis ideér?
Marad kettő Bendzsi vállán, még néhány
csivitel még Isten tenyerén?
Ha minden fecskétlen lesz ízig-vérig,
ha végképp fecskétlenek leszünk te meg én.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük