Paksy Tünde: KH — német (2015. május 25.)


Günter Grass (1927-2015)Április 13-án távozott az élők sorából Günter Grass, a kortárs német irodalom emblematikus alakja. Az önmagát szobrásznak, grafikusnak és írónak valló Nobel-díjas szerző halálhíre kapcsán a magyar sajtóban is számos cikk jelent meg, dióhéjban összefogva életének és munkásságának legismertebb aspektusait, kezdve az 1959-ben megjelent Die Blechtrommel (A bádogdob, ford.: Szíjgyártó László, Magvető, 1973.) sikerével, majd közéleti és politikai szerepvállalásán és ifjúkori SS-es múltja késői felvállalásán át az utóbbi időkben tett, részben megosztó kijelentéseinek summázásáig.

A Bádogdob forgatásánA szélesebb közönség körében Grass minden bizonnyal valóban a saját növekedését három éves korában megállító Oskar Mazerath groteszk figurájának alkotójaként lett és marad ismert, hiszen még az 1999-ben Grassnak ítélt Nobel-díj indoklásában is az egyetlen cím szerint említett műve A bádogdob, a Volker Schlöndorf által jegyzett filmváltozat pedig két rangos díjat, a cannes-i Arany Pálmát és a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is elnyerte. Ennek ellenére ő maga egy tévéinterjúban nem a náci Németország történetét hol dobolva, hol üveget repesztő sikolyát hallatva végigkísérő figura köré szerkesztett regényét vallotta a legfontosabbnak, hanem a danzigi trilógia (A bádogdob mellett a Katz und Maus [Macska és egér, ford.: Sárközy Helga, Európa, 1968] és a Hundejahre [Kutyaévek, ford.: Schein Gábor és Magyar István, Európa, 2001]) harmadik kötetét, a Kutyaéveket, mert ezt nemcsak írói minőségében, hanem grafikusként is jegyzi a regényhez készített számtalan rézkarca okán. Ugyanebben az interjúban adta részben magyarázatát markáns közéleti és politikai megnyilvánulásainak, mondván generációja számos más tagját elfújta a háború szele, nem adatott meg számukra, hogy békeidőben éljenek — a túlélőkről pedig más helyen úgy nyilatkozott, hogy azzá a generációvá lettek, amely mindent hamar felad — így helyettük is igyekszik lelkiismerete szerint helytállni. Az irodalmi életművet szinte keretezi Grass másik, mintegy negyven évvel később írt életrajzi trilógiája. Ennek nyitódarabja a Beim Häuten der Zwiebel (Hagymahántás közben, ford.: Győri László, Európa, 2007), amit a Die Box. Dunkelkammergeschichten (A doboz: történetek a sötétkamrából, ford.: Győri László, Európa, 2009), majd a Grimms Wörter (magyarul még nem jelent meg, talán a A Grimm Szótár szavai lehetne a címe) követett. Grass röviddel az első kötet megjelenése előtt hozta nyilvánosságra, hogy 17 éves korában ostoba módon abban látta a danzigi (ma gdanszki) otthontól való eltávolodás és a nagyobb személyes szabadság elérésének módját, hogy önként jelentkezett a Waffen-SS-be. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy soha nem vett részt háborús bűncselekményekben. A késői beismerés kapcsán magasra csaptak az indulatok Grass körül, aki mindig is a múlttal való szembenézés fontosságát hangsúlyozta és emiatt élő lelkiismeretnek is aposztrofálták. John Irving, aki nemcsak irodalmi példaképének tekintette Grasst, de évtizedes barátság is fűzte hozzá, így fogalmazott erről a május 10-én a Lübecki Színházban mintegy 900 barát és pályatárs körében tartott megemlékezésen elhangzott személyes búcsúztatójában: „Günter Grass valamennyi olvasója számára világos volt, hogy mindig is a Hagymahántás közbent írta. Idézem: »Amit elfogadtam ifjúi éveim ostoba büszkeségétől vezérelve, a háború után kibontakozó szégyenlősségemben el akartam titkolni.« Olvasói számára ez a később »kibontakozó szégyenlősség« már a kezdetektől látható. Fellelhető A bádogdobban, fellehető a Macska és egérben — a szégyen érzete már jóval a Hagymahántás közben előtt létezik.”

Grass folyamatosan jelen volt a második világháború után hamvaiból újraéledő német irodalomban. Oszlopos tagja volt a legendás Gruppe 47-nek, amely a német irodalom és irodalmi nyelv programatikus megújítására törekedett. A danzigi és a későbbi trilógia között olyan alkotásai születtek, mint például Der Butt (A hal, ford.: Bor Ambrus, Európa, 1988), Die Rättin (A patkánynő, ford.: Bor Ambrus, Európa, 1988), Unkenrufe (Békaszó, ford.: Bor Ambrus, Európa, 1993), Ein weites Feld (1995, magyarul nem olvasható) vagy Im Krebsgang (Ráklépésben, ford.: Magyar István, Európa, 2003). Az elmúlt hatvan évben létrehozott Grass-életmű igen gazdag és terjedelmes: a 18 regényen és hosszabb elbeszélésen kívül számos drámát, verseskötetet és esszét jelentetett meg, valamint különböző beszédeit, feljegyzéseit és naplói egy részét is, nem beszélve regényeinek hangoskönyv-verzióiról, melyeket saját maga olvasott fel. Kiadója, a Steidl Verlag nemrég jelentette be, hogy június 12-én jelenik meg utolsó regénye, amely tulajdonképpen már nyomdakész állapotban maradt hátra, csupán  finomítgatásokra került volna még sor. A Vonne Endlichkait a „volle Endlichkeit”, vagyis teljes vagy tökéletes végesség beszédhibát vagy tájszólást mímelő torzítása. A címen túl egyelőre annyit lehet tudni a műről, hogy Grass a próza és a líra egybeolvasztására tett benne kísérletet. A megjelenés napján nyílik majd meg a Grass Archívum is Göttingenben. Az író több száz dokumentumot adományozott az intézménynek, mely majd irodalmi és grafikai hagyatékát gondozza. Nyilatkozatok szerint ezek feldolgozása is több évtizedet vehet igénybe, de ez korántsem öleli fel a teljes hagyatékot. Számos kép- és hanganyag van például a brémai Grass Alapítvány birtokában, az önmagát irodalmi és képzőművészeti fórumként meghatározó lübecki Grass Házban pedig hetven, az 1950-es években készült, korábban még be nem mutatott Grass-grafikából nyitnak tárlatot október elején. Mindemellett Grass naplóinak megjelenése is várható, hiszen a szerző éppen az 1995-ös év feljegyzéseiből készült megjelentetni egy válogatást.Grass akvarellekkel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük