Polák Péter: függőleges hajítás felfelé


nézd eltűnünk együtt utazunk két szemed két ellipszis bennük
gyújtópont minden tükröződés elcsendesedünk mint földhöz
vágott állatok megfeszül bennünk minden ín vonalaink túlmutatnak
a testen most arra gondolunk hogy a görcsök szorításában valóban
megpuhul a tér — szakad a hús óvatos mozdulataid alatt tárj fel
ne csak elnevezd szólítsd meg a szerveket törött madár markodban
minden belsőség összehúzódnak tojássá zsugorodnak a zsigerek még
testmeleg a mellüreg akár egy keltető — majd feloldoz egy eltévedés
előre számítható minden baleset hogyan törnek szét vagy sírnak fel új
részecskék megérkezünk veled szemben ülök és arra gondolok hogy épp
mindkettőnkben rezegnek vagy elgördülnek egymáson az atomok hiába
zsong nekem üres ez a város minden hallgat csak a huzatban megremeg
néhány fémlemez veled vagyok megnyugvás minden szabadesés ahogy a
sarokban kuporgó magzat is hazatér egy fekvő gallyban minden ősszel
anyjára talál egy lehullott falevél veled vagyok nem tudom hogy kerültem
ide de szívesen maradnék

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük