Kovács Márton: a halász munka után


a zuhanykabinok közti sötétből hívtalak fel.
akkor már minden napom hétköznap volt,
karóra nélküli állandó jelen.

ahogy a mosógépbe tömöd a szennyes
ruháid, kihangosított suttogásomból is csak
egy-egy szót értesz. éssel fejezem be
a mondataim, te igenekkel kötöd magadhoz őket.
azt mesélem, mi megy a tévében, amikor
füledhez emeled a kagylót. a tenger artikulálatlan
zúgása értelemmel töltődik fel. itt vagy, kérdezed,
s a hajózható horizont a zuhanyrózsák csöpögésére
szűkül.

a parti fényeknek háttal evezek majd haza,
a mélyzöld vizet pásztázva. így érkezek
évek múlva szakadt hálóval, kiszáradt
ajkakkal süket füleidhez.

Megjelent a Műút 2015049-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük