Nagy Kalliopé Mária: mégis belezuhanok


mintha mindig ellent állnék.
se jó, se rossz ne történjen.
nyárszagú pocsolyagőzöket inhalálok,
hogy legalább emlékezzem. de nem megy.
se születésre, se halálra,
se halálra, se a határra,
se a határra, se a tengerre,
se a tengerre, se érkezésre,
se érkezésre, se eltűnésre,
se eltűnésre és se korán,
se korán, se nagy késésben,
se késésben, se időben.
inkább a peremén.
mindig a peremen, a szélen.
hátha ott érvényesül a kötélhúzás törvénye:
el kell esni.
pedig már heti egyszer sem sportolok és az izmaim,
mint szakadt húrok csüngenek valahol az üregeimben.
és azt hiszem, ráadásul, több bennem a fém, mint a hús.
ezért fázom mindig.
van a fülemben egy karika. és az sokkal inkább hasonlít a megmaradásra,
mint a szavak sorrendje.
hiába, gombafonalakba bújni és ásítani: ez a beszéd nem szól senkihez
és mégis belezuhanok.

Megjelent a Műút 2015049-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük