„I am, I am, I am.”
(Sylvia Plath)
Ideje, azt hiszem, nincs semminek,
teste van, és tömege van,
kering bele a messzeségbe,
egy óvóhely, annyi sincs,
csak más testek és felfoghatatlan
súlyok, oldják és törik
a mozdulatlant, az egyhelyben állót.
ki fog száradni minden.
a vasbeton marad, nagy,
néma seb, tátongó kiáltás.
mint a tépett izom sajog,
zúg örökké egy villanyvezeték,
s ezalatt a tompa derengés (sugárzás?)
alatt tömbök, acélkorlát, pince —
a kushadó testekben
mereven dolgozik egy ütem.
Megjelent a Műút 2014048-as számában