hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok
új év elmúltak az ünnepek
nap cicomázza a kék-fehér felhőkkel szűrt eget
becsapós akárha tavasz lenne
a zúgó pécé ventillátora piszkít a csendbe
tegnap leszedtem a fáról a díszeket a cukrot
föltornázva a gardrób felső polcára a cuccok
már kicsit nyugodtabb vagyok
ha hagyják egy évig nem zavarnak angyalok
bedobozolva szeretet jóság
a hűtőben kocsonya tüntet az ország
az új naptárba beírtam mikor kell orvoshoz menjek
nincs más ami fontos rendnek kell lenni rendnek
éjfélkor nem bontottam pezsgőt ahogy évek óta
vártam pár telefont fél pohár bor szóda
meghallgattam a himnuszt az elnököt
legyen jobb év mondtam gyerekeimnek semmi több
behúztam a függönyt kint rekedtek a fények
gondoltam jó lenne ideírni téged
de rájöttem inkább századszor bekattant
a mindenhiába magamra húztam a paplant
kondenzcsík szeli átlósan az ablakot
ha ott lennék a gépen nem a rámfagyott
betonhideg üresség
készítené elő a talán mindennap-utolsó estét
járja meztelen táncát a nyárfa
beleöregszem ebbe a januárba
szökni sehová nem lehet
cipelem szörnyű elátkozott testemet
aki öleltem ölelve voltam
süket kölyök mindent eltékozoltam
tegnap lebontottam a fát kidobtam
nem oldódtam fel most sem a titokban
pedig próbáltam a vaníliaillat
megvarázsol elhiteti itt vagy
de a gyertyák hiába égtek
a led-izzó-sziporka nem hozott vissza téged
januárfény nyárfahinta
évek zúdulnak álmainkra
jó lenne imádkozni érted
de szar az egész égető miértek
barmolják késeikkel a testem
krisztuskoszorú szögek nélkül kell elvéreznem
és megint az ég megint új repülő megy
itt vagyok mégis minden messze visz tőled
hány éve már hogy sírom a tested
megyek ki tudja még mennyi vízkeresztnek
nyárfahinta-január meztelen tél
nincsen rá megfejtés hova lettél
hogy számoljak el negyvenhárom évvel
ami nélküledség az a huszonhét kell
angyalhajasan égő gyertyákkal a fánkon
vaníliaesténkre lobogó fenyőgyantaálom
a csendes éj amikor mellém fekszel
te lettél rajtam az örökös kereszt-jel
én lettem titok a melledbe zárva
mellőlem raboltak el a halálba
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygás
hintázó kopasz nyárfa
huszonegyedik századi január
még mindig itt vagyok
a satnya füstöt szél ráncigálja