Szenderák Bence: kongás


lámpafény egy keskeny ajtón,
keresztülhasít a repedéseken, ahogy
kitalált fegyencek bújnak
rácsok között át. motyognak
celláikban a zakkantak, önmagukat
rángatják végig az akaraton,
körkörös folyosón. az állatok
megszabadulnak testüktől, bennem
állandó tudat csak, hogy
vagyok, hogy hozzám
tartozik ez a két kar,
ujjak, hamis tükörből
ismert tagolatlan arc, a latívusz
tömör hiánya. nem
válaszol a meghalás,
csak fénylik a köd mélyén —
egy bogár, ha rávillan holmi
sárga sugár, zakatoló áldomás.
el nem kezdett világban
háborog az anyag, kiszakadni
próbál a visszhangzó
iszonyatból, ahogy
a háttérben motoszkál a
be nem fejeződő jelen.

Megjelent a Műút 2014048-as számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük