Címke szoveggyar tabor 2014

Gyári beállítások

Zörög a vonat Miskolcra. A vas-és acélmunkások rég bezárkóztak önmagukba, az Aczél-munkások zakójának árnyéka még a piszoárokra ragadva, de azért minden rendben. Mondhatni. Ongán félreverik a harangot, és a helybéliek helyett most írók futják végig a focipályát meztelenül, mert állítólag az ott helyi szokás, mármint a meztelen futás, az írók annyira nem. Fiataloknak kéne magyarázni a kortárs irodalomról. Unicumok, sörök. Kezdetnek. Ongán elvágják egy kakas nyakát, annyi vér spriccel szét belőle, hogy lekonyul a templomtorony. Most fogok kurvára beégni, meg rajtam keresztül a kortárs magyar irodalom. Unicumok, sörök. A vasútállomáson a csapos szemében egy véres, félrevert szonett.

Belépsz, leülsz, fel sem akarsz állni

Első szöveggyáros élményem nagyjából az volt, hogy holmi kíváncsiságból beledugtam az ujjamat egy guminőbe, amelybe tulajdonosa korábban magját ontotta és jól ott is hagyta. Egy ilyen kezdés után csak nem lehet rossz ez a tábor, ugye.

Szöveggyár-hétvége, Miskolc

Feltevődik a kérdés, hogyan kerül egy irodalommal kapcsolatos tábor a miskolci vasgyár rozsdarágta maradványai közé. Ahol nincs hangulatos móló, elegáns sétány, csinos dombvidék, vagy folyók találkozása. Peripatetikus oskola létezhet-e az enyészeten?