Címke Deákpoézis 2015

Éjjeli enteriőr

A postáért mentem, mikor kivágták a nyelvemet, Szememben még tükröződött a mozdulat. A kérdésre árnyék borult, Csak a meggyfa nyögött nagyokat.

Éva

Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban, vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában, üres tollbetét meg karcolás, levélnyi, macskában halk dorombolás, egérnyi, vessző és pont, pont, pont három, a hitem a tagadásban sem találom.

Megbánásba ragadtam

Aztán ránéztem a szappanra, amibe ismeretlen férfiak szőrszálai ragadtak, mint borostyánkőbe a bogarak lábai. Könnyen lehetett formázni, mivel a víztől puhává vált.

eladó lány

mind dögevők leszünk egyszer, mert mind dögök leszünk egyszer — mantrázod, talán hogy magadat nyugtasd ezzel a spártai igazsággal.

tudom

hogy a háromféle könnyből az úgynevezett érzelmi könnyek tartalmazzák a legtöbb hormont, és a tehetetlenség törvénye ereszti meg a csapokat a balansz helyreállását elősegítvén.

Lendület

Azt kell mondjam, hogy ez a pályázat meglepett, mert sajátos pontozási rendszeremben többen kerültek a vonal fölé, mint ahányra előzetesen számítottam. Azt tapasztaltam — nem kis örömmel —, hogy ti mindannyian olvastok. A kortárs irodalom nyelvét értitek és használjátok is. Örülök ennek, mert gyakori tapasztalatom, hogy a középiskolákban, gimnáziumokban a végzősök nem jutnak el Pilinszkyig. Nekem pedig az a tapasztalatom, hogy Pilinszky már kulcs lehet a kortárs irodalom befogadásához. Nem tudom, ti eljutottatok-e eddig, de nálatok ennek már nincs tétje, mert nektek már kezetekben van ez a kulcs.

A poézis nyomorúságos virágzása

A poézisnek is megvannak a maga ünnepei, dicsőbb, vagy szegényesebb évei. De néhány ilyen vagy olyan év alatt mérhetetlenül sokat fordulhat az iránya, ami olykor eléggé beszámíthatatlan. Kilenc éve, amikor először vettem részt a Deákpoézisen még versenyzőként, igencsak másféle verseket írtunk mi, akkori középiskolások… Másképpen próbáltuk elmondani vagy csak bizonyítani… mit is? — hogy itt vagyunk, frissek és újak, és készen állunk, hogy alakítgassuk azt a medret, amelyben hömpölyög a korszellem, illetve a kor irodalmának folyama.

Deákpoézis 2015 — díjátadó

Középiskolai verspályázatunk, a Deákpoézis eredményhirdetése és díjátadója április 10-én (pénteken) délután lesz a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban (3527 Miskolc, Selyemrét út 1.) — az eseményt szakmai beszélgetés és műhelymunka, nyitott felolvasás, majd másnap a lillafüredi József Attila-szobor megkoszorúzása követik.

Deákpoézis 2015

A Műút folyóirat és a Teleki Tehetséggondozó Kollégium (a Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Tagintézménye) verspályázatot hirdet Deákpoézis 2015 címmel középiskolai tanulók számára. Jelentkezési határidő: 2015. március 10.