friss műút

Legfrissebb

Próza

Kiss László: Kitenni a pontot

Megnyitom a wordöt, idegesen dobolok az ujjaimmal. Új dokumentumot nyitok meg, beírom a nevem, aztán inkább delete-elek. Előveszem a félkész novellát, és ott folytatom, ahol abbahagytam: „Odakint a sötétben sárga nyakék a szaporodó lámpások fénye”.

Tovább »
Nemes Z. Márió: A lunatikus

Csókot lehelt a preparációs tégelyre és egy sporttáskába rejtette, majd felhúzta a gyászprogram fekete overálját és a meztelenül horkoló terroristára nézett.

Tovább »
Biró Zsombor Aurél: Koldulsz a pofonért

Fejest ugrottam, először csak az arcomon éreztem a vizet, kellett pár pillanat, hogy átszivárogjon a ruháimon a hideg. Tempóztam a medence fenekén, minél tovább bírom egy levegővel, annál kevesebbet kell pillangózni, gondoltam, csak a túloldalt jöttem fel, addig észre se vettem, hogy a többiek nem ugrottak be, csendben állnak a parton.

Tovább »
Ádám Gergő Narin: Szappanmaradék

– Áll a fütyid! – bökte ki végül Laura.
– Nem! Nem mondhatsz ilyet! – bömbölte a fiú. – Ilyet nem szabad mondani!

Tovább »
Harag Anita: 25 méter hosszú, 11 méter széles, 2 méter mély

Az öltözőben majd eltakarom a nagy törülközőnkkel, senki nem fogja látni, hogy nincs melle. Ha úszna egy kicsit, nem kell sokat, csak egy kicsit, elmúlna a fejfájása, aludni is jobban tudna. Utána melegszendvicset ennénk az uszoda büféjében. Már nem Teri néni adja a szendvicset, hanem a lánya, az ő nevét nem tudom.

Tovább »
Hegedűs Ágota: Szökés

Hazafelé monoton teker, felvált a leggyorsabb fokozatra, ott kattog kicsit a váltó, meg Pier agya is, megölöm őket, hiszen úgyis meghalok, dehogy halok meg.

Tovább »
Tóth Vivien: Akrázia

Anyám üvölt a kertben. Meghajlanak a tulipánok a lába előtt, nem tiszteletből, csak nem tudják elviselni a rikácsolást.

Tovább »
Székely Márton: Hévmegálló, két másodperc

most nyár van, meleg, majdnem tizenöt évvel később, valószínűtlenül sötétkék az ég, mint a trópusokon, és majdnem tizenöt perc késéssel érkezik a hév Budapest felé, áttör a muslicákon és a párás levegőn, átszállással nagyjából ötven perc a Borárosig.

Tovább »
Vonnák Diána: Karmacoma

Konganak a harangok, vörös ruhás alakok suhannak el ágseprűkkel a kezükben, ébred a kolostor. Az udvar közepén egy kislány guggol, a szájából majdnem kiesik a nyalóka egy hirtelen vigyortól.  Didereg a hajnal. Lavórok fölött kopaszra borotvált, nevető kislányfejek csillognak a szappanos vízben, a mozdulataik kicsit kapkodók, ott kellene már lenniük a reggeli recitáláson. Ilyenkor képtelen […]

Tovább »
Persányi Norina: Bőrönd

Én nem nyögök. Vagy ha igen, nem úgy, mint aki élvezi. Csak befelé. És befelé is zokogok már régóta. Egyre némább vagyok. Előbb csak, mint a növények. Aztán, mint a kövek.

Tovább »