friss műút

Legfrissebb

Napindító

Üdvözlet Makóra

Mint vércsevágy a röpke vadgalambot, Úgy űzöm a félénk szépséget én. Mert búfelhős lelkem sötét egén Valaki szeme fényeket zuhantott S hallgatva várja most a méltó hangot, Tudom, ki áldva csügg dicséretén. S én szétmarcangolom, ha meglelém, Mint vércsevágy a röpke vadgalambot. S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön, Mint ázott és beteg madár vergődöm, Nem […]

Tovább »
Plafonból láthatár

„Hold sodor, neon-nap, ég mozgat, csillagok. Miből is tudnám, hol vagyok. Padlólap homokja, ezüstből a csempe. Sós íz, és hiába. Sehogy se. Plafonból láthatár. Túlcsordult mennyezet. A légszomj józanít. Nem lehet.” (Karafiáth Orsolya: Sodrás [részlet]) Fotó: forrás — Szépírók Társasága  

Tovább »
És írsz

Ez az arc a tiéd csak te nem ismered fel. Mintha egy régi kártyajáték, Egy vesztes, elfelejtett játék figurája lenne a képed. És írsz, mint aki alszik, mintha minden igazság holt betű, névtelen írás volna csak. (Lionel Ray: Mint egy beomlott kastély [részlet], ford.: Tóth Krisztina. Magyar Lettre Internationale, 1998/ősz, 28.o.)

Tovább »
Április

Április, te Cypria illata, teste édes szusszanása; rétjeid fölött remeg istenek jószagának földi mása. Jössz, te hívó, jó idő, s visszajő mind, ki messze járt a télen, s visszatér a lenge, szép fecskenép, — villan és fecseg ledéren. (Rémy Belleau: Április [részlet], ford.: Radnóti Miklós)

Tovább »
aludni még alább

S olykor a minden tájak unottja, pólusok Bús kószája: a tenger, míg ringatott panaszlón, Beszórt árnyék-virággal, mely kénszájjal susog, S térden e vak virág közt merengtem, mint egy asszony, S ringtam, kóbor sziget, és szennyükkel bekentek Szőkeszemű sirályok, csetepatés család, Ringtam, s némely tetem tört testemen pihent meg, Majd elhagyott sülyedve, aludni még alább … […]

Tovább »
Csak pőrén! Mint a lélek testtelen / Örül, a test akkor, ha meztelen.

Angyal-fehér ruhádat viseled, Oly angyal vagy, ki hozod Mohamed Paradicsomát, s habár épp ilyen Fehér az ing a gonosz lelkeken, Rossz vagy jó szellem, onnan megtudom: Égnek a hajam áll-e vagy husom. (John Donne: Elégia a vetkőző kedveséhez. XIX. elégia [részlet], ford.: Vas István)

Tovább »
az ember nyoma

A múlandóság talán ostoba tréfája csak a másként komoly létnek; de nézd, havával mégis minden tél egy könyvet növel, ó-fóliánst, hova föliratik a mag, az ősz bora, erényünk, bűnünk, s ahogy évre évet fordít a tél, két jéglap közé préselt levélként marad az ember nyoma. Topognak, látom, vén kacsák a hídláb rossz fája körül értetlen […]

Tovább »
Eörsi ’66!

Már csak akkor érdemes élnem, amikor nem is létezem, s fekszem kietlen hús-vidéken, a nemlét gyönyöreiben. Nadrágom, ingem ül a széken hidegen, mint egy idegen, mint ügyelő a nézőtéren, figyeli, mi lesz most velem. Csak a testet fogom erősen, hogy el ne szökhessen előlem — így még talán elszökhetek. De mihelyt legurulok róla, a tudat […]

Tovább »
Szerelem sebei

Ez a fény, ez a tűz, amely eléget. Mindkörülöttem csak e szürke tájék. E szorongás — égért, percért, világért. E kín, hogy egyetlen eszmét megértsek. Ez a véres könny, mely már csak kiégett lantot diszít: csatakos fáklyalángét. E tenger, mely súlyával szinte rámlép. E skorpió, amely szivembe fészkelt —: szerelem-füzér, sebesültnek ágya, hol álmatlanul álmodom, […]

Tovább »
„Olykor egy utazás szükségeltetik.”

titokban a szellem irányít mindent a test semmire se jó ezt ösztönösen tudod tizennégy évesen, és tizenhat évesen, ha poklot is idéz, még emlékszel rá. Ezt az igazságot festették a gimnázium hosszanti falára éjszaka, mielőtt elindultak Hádész felé. Héraklész szülővárosa, Hádész a sziget másik oldalán feküdt, nagyjából négy óra autóútra. A város se nagynak, se […]

Tovább »