friss műút

Legfrissebb

Napindító

Hallgat

Mit mondhat még az ember az utolsó szerelmének, amit sokkal korábban ne mondott volna másnak el? Túl olcsó volna odalökni néhány szót, melyből kilóg egy hajtincs, vagy pár szál szakállszőr, vagy elsüllyedt valaki sörhasában. Hogy mondhat olyat, amit másnak régen, és ráadásul úgy, hogy higgyen benne? Kéne pár új szó. Egy új nyelv egészen. Amin […]

Tovább »
Ó, az Ügyész utcán

Ó, az Ügyész utcán sétáltunk fölfelé, ó, akkor egy lámpa arcodat fölfedé, ó, pír volt az arcon, azon a szép orcán, ó, e pír átsütött az éccaka morcán. Jaj nekem, Borbálám, angyalkám, kisfecském, jaj, tegnap térmértant tanultunk kettecskén, jaj, a te mértanos lényecskéd megtetszett, szívem is olyan lett, akár egy kúpmetszet. Ó, hát hiszen, dejszen, […]

Tovább »
Világosítsd föl

Világosítsd föl gyermeked: a haramiák emberek; a boszorkák — kofák, kasok. (Csahos kutyák nem farkasok!)       Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,       de mind-mind pénzre vált reményt;       ki szenet árul, ki szerelmet,       ki pedig ilyen költeményt. És vígasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz. […]

Tovább »
Szonett a szüzességről

Nagyon vágytam mindig a szüzességre, a feszült, várakozó nemtudásra, hogy retardált legyek, hogy bárki lássa: még nyitott vagyok az együgyű szépre; nyitott ajtó, amelyen sosem lép be a tudás (meg az a sok ronda társa); hogy érdeklődve bámulhassak másra, de senkiben ne vegyek semmit észre. Mert kiskoromtól okos és beteg voltam, beláttam mindenki mögé — […]

Tovább »
elaltat megnyúz és rendszerez

ne félj attól hogy egyszer eltünök csak úgy nem veszhet el ma már az ember a bozótból kiűzött ösztönök összeszoktak a szörnyű félelemmel   ne félj Isten nagy állatkertje ez bármi vagyok megférek benne én is míg elaltat megnyúz és rendszerez _ _ _ _ _ _   (Csordás Gábor: Féligírt szonett. Kortárs, 1987/9. 61.o.)

Tovább »
A Hamis Teknősbéka mintha a Berxitről…

„Mit jelent a messze? Kérem, vállalok garanciát, Hogy a túlparton közelnek hívják azt a franciák. Mert a helyzet onnan nézve lényegében fordított” Szólt a hekk, „hát volna nemde kedve táncot ropni, hopp? Volna nemde, volna nemde kedve táncot ropni, hopp? Volna nemde, volna nemde kedve táncot ropni, hopp?”   (Lewis Caroll: Aliz Csodaországban. [A Hamis […]

Tovább »
semmi baj nincs

Úgy bujkál bennem, mint a buborék a halban, vagy ahogy fény és árny játszik a mágus fövegén, dünnyögve, sustorogva, dudorászva halkan, s a dallam nem változtat szövegén, a vakszövegen, mert tagolt szöveg nincs, míg függünk itt a Sarkcsillag szegén, csak a végtelen tér, a jéghideg, rideg kincs, meg izzó tébolyunk, hogy megszerzem, meg én, bár […]

Tovább »
hogy megtartsalak

Valómnál jobbnak, nemesebbnek játszom előtted magamat. Attól vagyok jobb, mert szeretlek, s mert felemellek, magasabb. Az önzés is önzetlenség lesz köztünk. De hogyan válhatok olyanná, amilyennek képzelsz? Szerelmed cél s nem állapot. Vibráló partok szélén járok veled s lesem zárt ajkadat. Ingem nyílásában virágot viselek s kést az ing alatt és éjjel egy-egy részt kivágok […]

Tovább »
Ki tudja már, hogy mi az évszak

Anyám utolsó húsvétja   Az utolsó öntöző verset kórházi ágyánál mondtam el. Mint mindig,                      ott is egy forintot és piros tojást kaptam érte. S hogy Tőle is                       Hozzá mehessek és mondhassam a verset újra, odébb,            az üres piactérnél vártam egy piros huszonkettest.   A kifüstölt gesztenyefákon lomb-ótvarok,                       mindszent-virágok. Ki tudja már, […]

Tovább »
Bevezetés a háborúba, 1992

Belgrádban, a Jugoszláv Drámai Színházban, Dobrica Cosic A valjevói kórház című darabjának premierjén, amikor az egyik szereplő azt mondta, „A mi halálos ellenségünk Ejrópa meg a Vatikán”, tapsvihar tört ki, és az elit közönség állva harsogta: „Bravó! Úgy van!”   (Mirko Kovac: Bevezetés a háborúba. [A cikk eredeti megjelenése: Novi Vjesnik, 1992. május 29.] Ford.: […]

Tovább »