Galéria
Régóta foglakoztat az, ami nincs a képen, ami nem látható, de jelenlevő. Az eltűnt hiány. Posztmodern eklektika. A galatinai freskók parafrázisai, középkori elemek átvétele, a perspektíva mindenhatóságának megkérdőjelezése, a formák kitakarása és elhagyása stb. Néhány konkrét példa. A Vatikáni Múzeumban látható néhány olyan, régi, szélein szakadt vászon, amelyen úgy tűnik, hogy nincsen semmi. Üveg alatt, előtte elhúzható függöny. Valaminek nyilván lennie kell rajta, valami dereng is. Ehhez hasonlót az orvietoi múzeumban látunk, a fehérre alapozott fatáblákról is lekopott már a kép. A nyomai mégis gyönyörűek. Az eltűnt kép hiánya magával ragadó, jelenléte még láthatatlanságában is olyan erős, hogy nem véletlen a kiállítása.
Grafikai lapjaimon, rajzaimon, fotóimon — lassan két évtizede — létező, vagy mára már csak létezett kapuk, lépcsők, kőfallal határolt utak, sajátos történetű és atmoszférájú terek, természeti képződmények jelennek meg eredeti környezetükből kiragadva, a kifejezés érdekében leegyszerűsítve, hogy a jelképek világába vezetve személyes gondolatok, érzések közvetítőivé válhassanak. Olykor tudatosan keresett, olykor pedig véletlenül megpillantott téri szituációk, motívumok ezek, amelyek önálló múlttal, kulturális vonatkozással, közeggel rendelkeznek. Szeretném, ha mindebből számos vonást megőrizve, a rézlemezbe maratott felületek változatossága és a papírra közvetlenül húzott vonal tiszta dinamikája által munkáim révén barangolásra, felfedezésre, elmélkedésre, döntések meghozatalára késztetnének és mesélnének az emberről, életének állomásairól, környezetéhez való viszonyáról, valamint beszélnének felelősségéről.
