Kategória: Tanulmány

Áthuzalozni az embert

Posted onAuthorBalogh Gergő1 hozzászólás

Elmondható, hogy mivel az irodalomtudomány nézőpontjából a médiatudomány nem egy — nem is igen titkoltan offenzív, ám kétségtelenül elgondolásra érdemes — megállapítása atrocitásként érthető, a hazai kulturális önleírás (diszciplináris) kódjaiba való beágyazódásának története egyúttal annak története is, hogy a professzionális magyar irodalomértés miként, milyen stratégiákat alkalmazva kezelte és kezeli ezeket az atrocitásokat. Ennek a történetnek a középpontjában — egészen a Tiszatáj tematikus számáig — Friedrich Kittler és az ő munkássága áll. Tovább …

Nyilas Atilla „Az ékesszólásról” című önéletrajzi nagy töredéke

Posted onAuthorSzili JózsefHozzászólás most!

Egy önéletrajz teljessége mindig relatív, talán a végső leheletig az. Egy ilyen teljességtávlat kedvéért Szabó Lőrinc Az elképzelt halált iktatta be a Tücsökzenébe. S nem zavarta, hogy volt még ideje folytatni is. A most ötvenéves költő, Nyilas Atilla Az ékesszólásról című műve egyelőre „work in progress” és az eddig megjelent fejezetekben a történet előadása még valahol a szerző húszas éveinek az elején tart. Tovább …

A komparatív szemlélet intermediális lehetőségei Krasznahorkai László Északról hegy… és Peter Greenaway Párnakönyv című alkotásainak tükrében

Posted onAuthorSomogyi GyulaHozzászólás most!

Úgy gondolom, hogy mind Krasznahorkai László prózája, mind Peter Greenaway filmművészete tartalmaz olyan alkotásokat, amelyek célja a keleti kultúra megjelenítése és megértése. Azért érzem kettejüket különösen jó példáknak egy olyasfajta komparatisztikai kutatásnak a témájaként, amely különböző kultúrák („Nyugat” és „Távol-Kelet”), médiumok (irodalom és film) közötti határterületek metszéspontjait vizsgálja, mert egyrészt mindketten érdekeltek a textualitás és vizualitás kölcsönviszonyaiban (közismert Krasznahorkai közös munkája Tarr Béla filmrendezővel, a Kárhozattól kezdve egészen A torinói lóig), Greenaway filmjei pedig többször nyúlnak innovatív módon irodalmi témákhoz (Prospero könyvei; Párnakönyv). Másrészt mindkettejükre nagy hatást gyakorolt a japán kultúra és irodalom, s erről a hatásról Krasznahorkai Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (2003) című könyve, illetve Greenaway Párnakönyv (1996) című filmje tesz a leginkább tanúbizonyságot. Tovább …

A kegyetlen tengerfenék (3. rész)

Posted onAuthorCsehy Zoltán3 hozzászólás

„Nincs út a férfiúsághoz. A férfiúság az út” — idézi mottóként Nagypál István Richard Rohr-t Keserűmandula című novellája elején. Ez a felismerés, illetve megcélzott norma azonban nemcsak az említett novella egyik központi elve, hanem Nagypál A fiúkról című kötetében is meghatározó szerepet játszik. Ez a kötet első látásra a költői kommentár műfaját sugalmazza, hiszen a három egységre bomló mű (Demián; Arne; Törless) három regény (Herman Hesse: Demián; Siegfried Lenz: Arne hagyatéka és Robert Musil: Törless iskolaévei) központi alakja köré szerveződve fürkészi az önformálás, az identitáskeresés, az agresszió és a gyöngédség viszonyrendszereit. Az értelmezéstriptichon elvét azonban el kell vetnünk: e szövegek nem megvilágosítani vagy árnyalni készülnek egy architextust, hanem hálózatszerűen továbbszövik, motivikus szálakon indulva tévútra viszik vagy tovább terelik a regényírók által érvényesített beszédmód karakterjegyeit vagy motívumait. Az összeolvasás termékeny lehet ugyan, de sokkal inkább elbizonytalanít, mint megerősít. Ez a leginkább nem is a motívumrendszer vagy egy-egy szólam párbeszédképességén múlik, hanem azon a narratív bizonytalanságon, mely rendszerint nyitva hagyja például a nemiség vagy a karakter behatárolhatóságának kérdéseit. A szöveg ilyen irányú semlegesítése viszont a szöveg mozgékonyságát és az értelmezhetőség olvasati dinamikáját nagyban növelheti.
Tovább …

A kegyetlen tengerfenék (2. rész)

Posted onAuthorCsehy Zoltán1 hozzászólás

Madarász Imre szerint Pasolini életművét csak „torzító túlzás és csonkító banalizálás révén” lehetne besorolni az úgynevezett homoszexuális irodalomba, ugyanakkor megengedi, hogy a „Pasolini-œuvre és a homoszexualitás képzettársítása nem alaptalan”.[1] Természetesen rosszul exponált problémafelvetésről van szó: ugyanis messze nem az a kérdés, hogy Pasolini művészete része lehet-e egy gay vagy queer interpretációs stratégiának vagy egy elképzelt meleg kánonnak, ugyanis tetszik, nem tetszik, annak már evidensen része, és tanulmányok sorai bizonyítják az ilyen olvasatok életképességét. A homoszexuális irodalom kategóriája, jelentsen bármit is ez a fogalom, nem jelent kisajátítást: inkább csak a sajáttá tétel lehetőségét kínálja fel, és (olykor meglehetősen radikális) olvasati ajánlatokkal bombázza az úgynevezett magas irodalmi értelmezésvariánsok kinyilatkoztatásait.
Tovább …

A kegyetlen tengerfenék

Posted onAuthorCsehy ZoltánHozzászólás most!

Ez az írás a mellékszálakra figyel, azokra, amelyek részt vesznek egy-egy kötet hálózatának összeszövésében, de nem feltétlenül a leglátványosabbak: az ambivalenciák, tudatos poétikai metódusok feltérképezése az olvasati irányulások megsokszorozódásához is vezethet, de akár egy-egy ciklus vagy szövegegység rejtett, alig regisztrált alapértelmezését, vágymintázatát is rögzítheti. Hart Crane illetve Pasolini szövegvilágának és életmítoszainak elválaszthatatlan elemei a homoszexuális (ön)reflexió, a létszorongatottságig fokozódó belegabalyodás a test biológiailag kötött vágyhálózataiba. Krusovszky Dénes Hart Crane-je, Nagypál István Törlesse, illetve a magyar Pasolini-recepció költői oldala a mártírium szakralitásának gesztusrendszerével éppúgy szembesíti a homoszexualitást, mint a másságból fakadó elutasítás szorításában fellelhető szabadsággal. Ez a tendencia a homoszexualitás szabadságmisztifikációjának retorikáját követi.
Tovább …

A művészeti élmény ideológiái, a pragmatista esztétika és a költészet két fajtája

Posted onAuthorBalogh Dávid3 hozzászólás

Jelen írás tárgya egy művészetfilozófiai belátás és egy művészettörténeti evidencia összevetése azzal a céllal, hogy a jelenkori művészet egy jelenségének plauzibilis megközelítését ajánlja. A kívánt feladat érdekében a következő két műre szeretnék különös tekintettel lenni: Richard Schustermann Pragmatista esztétika című könyvére, illetve Wladislaw Tatarkiewicz Az esztétika alapfogalmai című kötetére. Írásom témájának magva az a problémakör, mely Schustermann művének alaptémájához szorosan kapcsolódva azt szeretné körbejárni, hogy a különböző filozófiai és esztétikai gondolatkörök milyen belátásokra hivatkozva vetik el a populáris kultúra vizsgálatának gondolatát. Egyrészt Schustermann érvét szeretném néhány konkrét példa segítségével megvilágítani, másrészt pedig szélesebb történeti dimenziót kívánok adni néhány saját, kapcsolódó belátásnak. Ezen szélesebb perspektíva eléréséhez fogom segítségül hívni Tatarkiewicz könyvét.
Tovább …

Újraalkotott emlékek

Posted onAuthorDunai TamásHozzászólás most!

A képregény egy sajátos formanyelvvel rendelkező elbeszélő médium, állóképek — gyakran szöveggel kísért — narratív sorozata. Az iparszerűen, több szerző által készített alkotások ugyan ismertebbek a laikusok számára, a médium igazi változatosságát azonban nem ezek, hanem a személyes önkifejezésre használt szerzői képregények biztosítják. A szerzői képregényeknek pedig nagy szeletét teszik ki az énelbeszélések, amelyekben sokszor szabadon keveredik az autobiográfia az autofikcióval. Bár a képregényes önéletírások bő fél évszázados múltra tekintenek vissza, a műfaj csak az elmúlt évtizedekben terjedt el igazán.
Tovább …