friss műút

Legfrissebb

Kritika

Bene Adrián: „Végre van egy másik életem.” A szolipszista dialógus olvashatósága

Bene Adrián kritikája Bartók Imre könyvéről (Jelenkor Kiadó) a friss Műútból

Tovább »
Bárány Tibor: Mintha. Szinte. Majdnem.

A főhős–elbeszélő ritka önreflexív pillanataiban — színpadi embertől már-már elvárható módon — a szerep metaforáját hívja segítségül élethelyzetének, magánéleti és szakmai konfliktusainak értelmezéséhez.

Tovább »
Smid Róbert: (Át)változások kora

Mégis, ha végső soron a Két obeliszk egyrészt eminens módon olvashatóvá teszi magát Kraus fikciós életrajzaként, másrészt pedig bevallottan létező és Krausszal akár valamilyen kapcsolatba kerülő személyeket integrál az egyes jelenetekbe, akkor a szöveg fikció és tényszerűség metszéspontjáról nehezen kimozdítható (Bárány Tibor meglepően pontos megállapítása az ÉS-be írt kritikájában erre is érvényes lehet, miszerint a „történelmi tudatalakzatok rekonstrukcióját [kapjuk] a mindent átható fikcionalitás közegében”).

Tovább »
Szentesi Zsolt: Az ’irodalmár ír’, az író irodalmárkodik – na de mi lesz ebből?

Kritikánk elején leszögezhető: sajnos Szilasi László könyve sem képez kivételt a fentebb leírt jelenségkört illetően. Ráadásul — a hatalmas műveltséganyag birtoklása mellett — a mű alapjául szolgáló (sajnos nagyobb részt erőteljes valóságalappal bíró) szüzsé egyáltalán nem mindennapi, sőt erőteljesen drámai: az elbeszélőt szinte minden előzmény nélkül, egyetemi előadása kellős közepén teríti le egy epilepsziás roham: „Sokak szerint úgy üvöltött, mint a fába szorult féreg, canis aureus, csapdába került aranysakál.

Tovább »
Pór Péter: Fúga, Isten rendjén kívül

A harmincéves háború, miként ez jól tudott, teológiai–metafizikai történés volt, mert hiszen (ahogy a regényben emlékeztetnek rá: Róma és Wittenberg között) a hit nevében folyt, Isten igazi megismerésre küldette minden részvevőjét; de a hit nevében feláldozta Isten teremtett világát, hatalmas személytelen tömeget hajszolt a halálba a föld színpadán az égtájak minden irányában, az „egyik hadsereg” és a „másik hadsereg” önkénye újra és újra lerombolta (és: le fogja rombolni) a falvakat és a falvak lakóinak az életét, a „hullámok” „tetemeket” hordoztak és fognak hordozni.

Tovább »
Melhardt Gergő: Valahol az „azt hiszem” és a „nem tudom” között

Az érzékletes és valóban pontos történetek feljegyzése ellenére az elbeszélés alapvető modalitása mindig a „nem tudom” és az „azt hiszem” közötti skálán marad. A szépirodalmi igényű önéletrajzok kontextusában nagyon érdekes ez a folyamatos elbizonytalanodások (és elbizonytalanítások) és a már-már túlzóan akkurátus, precíz leírások ellentmondására épülő autobiografikus elbeszéléstechnika, és talán ez az az eljárás, ami kiemelheti Polcz könyvét a memoáráradatból.

Tovább »
Kustos Júlia: Illeszkedés, tagadás, szkepszis

André a határoltság és a kitörés határhelyzetét egy sajátos könnyedséggel, a nyelvi invenciózusság lehetőségeinek feltérképezésével teszi egyszerre versei tétjévé, illetve egyfajta kesernyés, önnönmaga lesarkított karakterének pontjait megérintő önreflexió tárgyává.

Tovább »
Drexler Ákos: Kávé, cukor és hasonlatok

A szöveg szintjén ugyanakkor megjelennek problémák: elfáradnak a hasonlatok, a korábban kiemelt „kiváló arányérzék” a textusokon előre haladva egyre megkérdőjelezhetőbb.

Tovább »
Krusovszky Dénes: Torpedó alakú chips

Összeszámolni is nehéz, hogy csak az utóbbi tíz-tizenöt évben hány új regényt aposztrofáltak GAN-nek a kiadók. Nyilván Amerikában (de azon kívül is ma már) ez egy olyan branddé vált, amellyel könnyebb eladni a könyveket, tehát nem jelentéktelen a piaci hatásfoka annak, ha valóban sikerül évről-évre újabb regényeket belegyömöszölni ebbe a kategóriába.

Tovább »
Kisantal Tamás: Van-e új a hold alatt?

Kétségkívül mindkét mű és szerzője igen termékeny és sikeres, ám itthon eddig kevésbé ismert írók, bár Michael Chabon egy regényét pár éve kiadták magyarul (Jiddis rendőrök szövetsége), nem keltett túl nagy visszhangot, Colson Whiteheadnek pedig ez az első itthon olvasható könyve.

Tovább »