friss műút

Legfrissebb

Kritika

Antal Balázs: Kísérlet és játék rövidkritikával

Bármilyen régóta is tart akármely róla szóló diskurzus, avagy polémia, az irodalmár szakma még mindig nem tud mit kezdeni az online publikációs felületek felől érkező kihívásokkal — sőt, tulajdonképpen át sem látja azokat. Érdekes és jellemző, hogy a viták tíz éve ugyanolyan kérdések felett álldogálnak, a technológia azonban ezalatt töretlenül haladt előre, s a még […]

Tovább »
Szemes Botond: Ki mit mond?

Kállay Géza posztumusz kiadott, Mondhatunk-e többet? című esszégyűjteménye tematikai sokszínűsége mellett lenyűgözően koherens gondolkodói világot vázol fel.

Tovább »
Zelei Dávid: Kritikus tanulságok 14. Hozzászólás a Mohácsi—Lapis-vitához

Hasonlóképp: rengeteg szó esik az areferenciális és antropológiai posztmodernek különbözőségeiről, de viszonylag kevés az olyan konkrét összevetés, amely komolyan elgondolkodna a kettő közti kontinuitások és diszkontinuitások arányain: ha ugyanis utóbbiak túlnyomó többségben vannak, feltehető a kérdés: miért kerül mindkettő a posztmodern kreclibe?

Tovább »
Urbán Csilla: El lehet menni, de továbblépni nem

Látom, magának minden a múltról szól, mondta a férfi egy idő után. Viccelni próbált, A múltból él, folytatta, mikor mindenki a jelent hajtja meg a jövőt.

Tovább »
Major Ágnes: „írni muszáj”

Azt, hogy a Harminc év napsütést egyfajta kalendáriumként olvashatjuk, megerősíti az a tény, hogy a novellagyűjtemény olyan írásokat vonultat fel, amelyek az idő múlását bizonyos eseményekhez kapcsolódva örökítik meg.

Tovább »
Lapis József: A hasonlatok intelligenciájáról

Arról van szó, hogy a Holtidény fényében már nem látszik annyira társtalannak Térey János írásművészete a kortárs lírában, mint annakelőtte — elsősorban az érett, az Ultra-, de még hangsúlyosabban a Moll-kötetre jellemző Térey-modalitást érzem visszhangozni a Fehér-versekben.

Tovább »
Gorove Eszter: Síron túl

Terék Anna harmadik verseskötete a szenvedés hangjait szólaltatja meg, nők beszélik el a veszteségekkel átitatott életüket, ám a cím sugallata szerint csak a halál után kapnak szót, mintha addig némaságra lettek volna ítélve.

Tovább »
Bihary Gábor: Az aszimmetria tükröződése

Tolvaj Zoltán legutóbbi kötete olyan problémák végiggondolására hív fel, mint a hasadt identitás(ok) megszólaltatásának lehetőségei, a líranyelv tropológiai-figurális terhelhetőségének határai, valamint az apához vagy a Másikhoz való kötődés megragadása a felejtés és az emlékezés narratív aktusain keresztül. Minden értékével együtt a Fantomiker című kötet kevésbé részesít a fentiek nóvumként vagy megkapóként elkönyvelhető artikulációjában. A Fantomiker […]

Tovább »
B. Kiss Mátyás: A gyógymód ismeretlen

Tóth Kinga új könyve, a Holdvilágképűek az autoimmun betegségek témáját járja körül. A kötetben szereplő grafikák a test legapróbb építőelemeinek működését és mutációit teszik láthatóvá: megmutatják, hogy a szervek és a — nem feltétlenül emberi — sejtek milyen formákat ölthetnek, a képek a mikroszkóp (és a röntgengép) nézőpontját nyitják ki.

Tovább »
Csécsei Dorottya: „Amiről nem lehet beszélni… az csupán némán visszhangzik”

1933-ban a párizsi Orbes folyóiratban Jean van Heeckeren és Jacques-Henry Lévesque Duchamp híres ajtajáról írott cikke mellett a művész két rajza is szerepelt.

Tovább »