A piac sokak számára „csúnya szónak” számít — a „laikusok” és a véleményformáló értelmiségiek körében egyaránt. A „piaci fundamentalizmus” és a „neoliberalizmus” gyakran használt szitokszavak a nyilvánosságban; mi több, az utóbbi időkben egyre-másra születnek politika- és gazdaságfilozófiai szakmunkák, amelyek a piac erkölcsi korlátaival foglalkoznak.

Filozófiai fogalmak elemzésekor érdemes óvatosan bánnunk az etimológiával. Amikor a felelősségről beszélünk, mindazonáltal igen kézenfekvő kiindulópontnak tűnik: felelősnek lenni annyit tesz, hogy számon kérhetők vagyunk, vagyis megfelelünk azért, amit tettünk, vagy azért, amilyenek vagyunk.

A másikhoz kapcsolódás egyik alapvető formája az empátia. Nem a hétköznapi értelemben vett együttérzésről van szó (ahogyan azt a szerző a szó etimológiájából is levezeti), hanem arról az alapvető tudati képességünkről, hogy a másikat (érzelmeivel, kifejezéseivel együtt) közvetlenül tapasztaljuk meg.

De miért gondolja Laidlaw, hogy az egyéni reflexió és döntéshozatal nem írható le kielégítő módon a fenti skála segítségével? Miért ne mondhatnánk egyszerűen azt, hogy a társadalmi determinizmus foka alacsony, az egyén mozgástere pedig viszonylag nagy?

A könyv legérdekesebb eszmefuttatásai a szemiotikai ellenvetéssel kapcsolatosak. Ez az ellenvetés alapvetően különbözik a többitől: míg a többi bizonyos dolgok vagy tevékenységek adásvételének cselekedetét tartja erkölcsileg kárhozatosnak, a szemiotikai ellenvetés szerint a cselekedet nem önmagában, hanem jelentésénél fogva elítélendő.

A „narratív homályosság” fogalmát Lamarque a nyelvfilozófiából kölcsönzi, pontosabban egy bevett jelentéselméleti fogalom, a „referenciális homályosság” mintájára alkotja meg. Már Gottlob Frege, a modern nyelvfilozófia (és a formális szemantika) alapító atyja észrevette, hogy vannak kifejezések a nyelvben, amelyek szintaktikai hatókörén belül nem érvényesülnek a klasszikus referenciális szemantika alapelvei. (A referenciális szemantika a nyelvi kifejezések jelentését a kifejezések jelölésviszonyai, azaz az aktuális világbeli jelöletek segítségével szeretné modellezni.)

A filozófia a görögökkel kezdődött. Van-e ennél laposabb közhely? Még a laikusok is tisztában vannak vele; az elsőéves filozófia szakos hallgatókat pedig már életük első filozófiatörténeti előadásán megismertetik azokkal a Thalésznek tulajdonított mondatfoszlányokkal, amelyekben a filozófiai gondolkodás a világtörténelem során állítólag először kifejezésre jutott. Úgy tűnik, a konszenzus teljes és megbonthatatlan: a filozófia görög eredete olyasvalami, amiben még Bertrand Russell és Martin Heidegger is tökéletesen egyetértett, ezt pedig egészen nyugodtan vehetjük a teljes és megbonthatatlan konszenzus biztos jelének.

Mire való a demokrácia? Miért gondoljuk úgy, hogy bizonyos politikai döntéseket az embereknek maguknak kell közösen meghozniuk, és nem hagyhatjuk, hogy a politikusok, szakértők, intézményvezetők azt csinálják, amit jónak látnak? A legtöbb politikafilozófus szerint a demokrácia egyik fő funkciója az, hogy igazolja vagy legitimálja azokat a szabályokat, döntéseket, intézményeket, amelyek meghatározzák, miként éljük közös életünket egy társadalomban. A társadalmi együttélés ezen keretfeltételeit azért fogadhatjuk el, azért nem tartjuk őket zsarnokinak vagy diktatórikusnak, mert jelentős részben mi magunk döntöttük róluk, volt beleszólásunk e döntésekbe, azok nem a „fejünk felett születtek”, nem kívülről kényszerítették ránk őket.

Arthur M. Melzer, a politikatudomány professzora könyvet írt Filozófia a sorok között címmel, amelyben a filozófiai gondolatok ezoterikus közlési módjának elveszett történetét rekonstruálja. Kedves olvasó, nem te küldted a könyvet? Ha igen, kérlek, jelentkezz, hogy személyesen is megköszönhessem. Ha egy kora nyári nap nem érkezik el hozzám váratlanul a könyv egy példánya egy feladó nélküli csomagban, akkor nem születik meg ez a recenzió. Azóta sem tudom, ki lehetett a feladó. Mondjuk éppen az ilyen könyveket érdemes névtelenül küldeni.

Az Implicit bias and philosophy második kötetében, amely az implicit előítéletekkel kapcsolatos erkölcs- és politikafilozófiai tárgyú írásokat tartalmazza (az első kötet a téma metafizikai, ismeretelméleti és nyelvfilozófiai aspektusaival foglalkozik), még diadalmaskodik a progresszió. A társadalom (de legalábbis azok a nyugat-európai és észak-amerikai országok, amelyekben a kötet szerzői élnek, vagy legalábbis ezen országok egyetemi tanszékei) egybehangzóan elítélik a szexista és rasszista megkülönböztetés minden formáját, következésképpen minden ember (de legalábbis minden nyugat-európai vagy észak-amerikai egyetemi ember) abban érdekelt, hogy ne viselkedjen diszkriminatívan. Vagy azért, mert ez amúgy is ellentmond az értékrendjének, vagy „pusztán” azért, mert az ilyen viselkedést a közösség szankcionálja.