Szolid fél óra késéssel indul Fenyvesi Orsolya bemutatkozása május 7-én a Kalicka Bistróban, a hallgatóság el sem fér a székeken, sokan állunk, és néhányan ki is szorulnak — ha pedig van előzetes várakozásunk, akkor az ennyi: vajon megtudjuk-e, mi az még, ami ma már nem divat.
Beszámoló Fenyvesi Orsolya kötet előtti estjéről
A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ — csatlakozva a Szecesszió éve Gödöllőn 2013 városi tematikus programsorozathoz — kiállítást rendezett Szecessziós utazás a könyvtárban címmel, s a meghívót látva, mely egy A/6 méretű könyv védőborítóját formázza, a várakozásunk legalábbis erős.
A címként szereplő közhely mégiscsak érvényesnek tűnt föl április 23-án este a Beat Dis koncertjén az Instantban, ahol a kissé megfáradt tudósítót arcon csapta a felismerés: a zenekar egyre fiatalodik.
Miképp lehet megfelelő egy Non Ego című kiállítás megnyitója épp az emberi tényező szempontjából? Sehogy. Ha azonban az alkotó programját, alkotási szándékát figyelembe vesszük, meg kell kísérelnünk a méltató szavakból és akár a befogadásból is kizárni a szubjektumot, vagy legalábbis erőfeszítést kell tennünk ennek mellőzésére. Mivel ez jelen élethelyzetben szinte lehetetlen küldetés, a következő technikát alkalmazom e különleges élet bemutatására: részint álobjektívnak tűnő anekdotikusságra, bármit is jelentsen ez, részint poétikára hagyatkozom. Megpróbálok híven idézni azokból az élőbeszédben elhangzott szövegtöredékekből, fragmentumokból, amit Lacitól hallottam együttléteink során — meg kell jegyeznem, hogy a mester alapvetően rettenetesen velős, lakonikus —, és mindezt megpróbálom az ő szóhasználatát alapul véve visszaadni. A témák mindössze felvillannak gesztusértékűen. Költészetről egyébként nem sokat beszéltünk, de azért elhangzott tőle sakkozás, pingpongozás, horgászat vagy kocsmázás közben Rimbaud neve, ezért megtűzdelem az életrajzi momentumokat a halhatatlan szimbolistával, abban a reményben, hogy ezzel a montázzsal fatális hibát nem követhetek el. Életútmorzsák elegye staccatóban, többféle beszédmódban.
Enteriőrfotók és Zemlényi Attila megnyitószövege Seres László kiállításáról.
Március 20-án és 21-én került sor a pécsi Pécs-decentrum Kulturális Egyesület A tradíció mint feladat című programjára. Az esemény egy már sokak által ismert tradícióba illeszkedik: 2010-ben Kultúroltás, 2011-ben Kultúroltás Reloaded címmel találkozhattunk hasonló rendezvényekkel. A programot — amikor szóba került — a legtöbben konferenciának nevezték, holott egy jóval sokoldalúbb rendezvényről van szó, mint amire a „konferencia” szó hallatán gondolunk.
Szó esett Pilinszkyről, ahogy megrendülés fedezhető fel a szemében, ha saját verseit olvassa, Istenről, akit, mondja Marno, nem lehet sem szeretni, sem gyűlölni, hiszen nem tudunk róla semmit, arról, hogy az Apokrif talán a leghumorosabb apokaliptikus vers és hogy Ernst Jandl mennyire jó brutális egyszerűségében, amit kevesen tudnak végigcsinálni egy versben.
Beszámoló Marno János és Kerber Balázs estjéről.
2013. április 5–7. között zajlott a Miskolci Nemzeti Színház Határtalan napok című rendezvénysorozata, melynek minden napján a Műút vendége volt a meghívott három régió (Felvidék, Erdély, Vajdaság) egy-egy irodalmi műhelye — vendégeinkkel műsorukat követően a MissionArt Galériában, Barkóczi István pincéjében és Seres László műtermében folytattuk az estéket, illetve a Látó csapata meglátogatta a miskolci Vasgyárat és József Attila lillafüredi szobrát is. Szubjektív fotó- és videóbeszámoló.
