Szolcsányi Ákos

Szolcsányi Ákos

Szolcsányi Ákos (1984 Budapest) bölcsész, kritikus, költő. Legutóbbi verseskötete: Piros (Szépmesterségek Alapítvány, Műút-könyvek, 2020).

Rendezett visszavonulás

A pontos adatok ismerete nélkül is kijelenthető, hogy az olvasóközönség figyelmét világirodalmi jelenségekre irányítani szép és hasznos feladat — nehéz is, amennyiben „a perui József Attila”-féle analógiákat a lehetőségig kerülve a szövegeknek kell megteremteniük saját kontextusukat. A FISZ és a Jelenkor közös vállalkozása, a Horizontok ezt a terepet igyekszik feltárni, a teljesség lehetetlen igénye helyett a szakszerű alaposság jegyében. Ennek megfelelően az itt tárgyalt kötet, Seamus Heaney Élőlánca sem reprezentatív, szintetikus célú válogatás az ír költő életművéből, hanem utolsó kötetének — a Nobel-díj átvételekor mondott beszédével kiegészített — magyar fordítása.

Hallgat

Idén nem barnul le senki. Nem tudjuk, törvény szerint-e, de vörösödünk, dagadunk és üvöltve áruljuk el egymást, másként nem hallanánk meg mi sem.

Hullik

túl harmincon túl a pókok lábát egyesével tépő játszmákon néhány megoldás birtokában válaszokról tudva mint arról is mennyit érnek férfi így dicsérnek kiknek tetszem mind a négyen fénykoromban vagyis ennél önzőbb gyávább és silányabb voltam leszek nemsokára