Az irodalom és tudományának gyakorlatai 3.0

Mindig megörülök, hogy milyen összeszokottan és jól működik — amúgy folyton alakuló, újrarendeződő — közösségünk: immár másodjára utaztunk Kölnbe, hogy egy német–magyar kutatócsoport keretén belül a digitális kor írás- és olvasásgyakorlatait vizsgáljuk. A május 22–25. között rendezett, Philology in the Making. Theories, Materialities, and Media of Reading and Writing című konferencia is arra kereste a választ, hogy a digitális kutatási és kommunikációs infrastruktúra a szövegekkel való mindennapi és tudományos foglalatosság milyen új technikáit teszi lehetővé. Tovább …

Az inkonzisztencia-vitához

Első ránézésre szinte érthetetlen a vita: mindkét fél tagadja, hogy doktríner filozófiai tételek mentén termékenyen olvasható lenne József Attila Eszmélet című verse. A válaszok és a viszontválasz alapján azonban úgy tűnik, hogy valójában nem JA verséről van szó (hiszen a vitaindító publicisztika is azt mutatja be, hogyan nem érdemes olvasni a szöveget), az csupán egy provokatív illusztrációként funkcionál. A vita sokkal inkább a művészet filozófiai megközelítésének lehetőségei, pontosabban annak stiláris vetületei körül forog (Tőzsér „önleleplező” válasza is erről tanúskodik), magyarán akörül, hogy milyen beszédmód alkalmas a költészet filozófiai megközelítésére. Az ellentétes álláspontok innen nézve (Varga Péter András is erre igyekszik irányítani a figyelmet) egy kontinentális-esztétizáló, valamint egy analitikus-szakmódszertani nyelv különbségei által határozhatóak meg.
Tovább …

Az irodalom és tudományának gyakorlatai 2.0

„Bár az ifjúság napjait megszépíti az emlékezés, a szerző fenntartja, hogy ha valamely (többé-kevésbé) tudományos találkozó, amelyen valaha részt vett, megérdemli, hogy »szellemileg termékenynek« nevezzék (amellett, hogy »lelkesült«, »ösztönző«, »dionüszoszi«)”, akkor egy 2016 novemberében Kölnben tartott workshop bizonyosan. A „distant reading”-től a „kollaboratórium”-ig. Az irodalomtudományos kutatás elemi gyakorlatai és infrastruktúrája címmel szervezett ülést egy hazai és német szakemberekből álló kutatócsoport, amelynek összetétele igencsak vegyes, a klasszika-filológusoktól a digitális bölcsészet képviselőiig terjed. Tovább …

A sokfejű fenevad

Weöres Sándor roppant gazdag életműve a jelen horizontjából feltett kérdések, az újabb és újabb megközelítési irányok szempontjából is érdekesnek és fontosnak bizonyul — ezt támasztja alá két, a közelmúltban megjelent tanulmánykötet: Harmath Artemisz 2013-ban kiadott Szüntelen jóvátétel — újraolvasni Weörest, és Bartal Mária idén bemutatott (a költő 1976-os Áthallások kötetére is [áthallásosan] utaló) Áthangzások című tanulmánykötete. A két könyv ugyan meglehetősen eltérő utakat kínál fel egyazon korpusz gyakran egyazon darabjainak értelmezéséhez, ám éppen ezért az együttes olvasás során még jobban láthatóvá válik az általuk is — és ennyiben mindenképpen egyetértenek a tanulmányírók — az életmű legfontosabb jellemzőjének tekintett rétegzettség, és az egymással feszültségben lévő elemek összjátékából adódó jelentésszóródás. Tovább …

Az átmásolt én (Újramentés, újra másként)

A javarészt naplófeljegyzéseket tartalmazó mű a személyiség egységére, környezetével való viszonyára és a (kertészi) alkotófolyamat sajátosságaira kérdez rá. És meg kell jegyeznünk, hogy a szerkezet, ahogyan ezt teszi, és a válaszutak, amiket azon keresztül felkínál, intellektuálisan mindenképpen izgalmas élményt nyújtanak, sőt nagyon fontos belátásokhoz vezethetnek, ám ezzel együtt A végső kocsma esztétikailag kifogásolható, alapvetően nehézkes olvasmány. Tovább …

Ottlik Géza manapság

A 2012 szeptemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett „Próza az, amit kinyomtatnak” nevezetű konferencia nem csak az író születésének századik évfordulója miatt volt jelentős esemény a hazai irodalmi életben. Ennek az előadássorozatnak az azonos című (tehát prózává változott) kötete jelent meg — Ottlik lassú, de biztos munkamódszeréhez híven — két évvel később, a PIM Studiolo sorozatának első darabjaként. Tovább …