„Nem vagyok semmi. Semmi egyéb, mint halvány sziluett az estében egy kávéház teraszán.” Így kezdődik Patrick Modiano Sötét boltok utcája című regénye. A kedvenc regényem. Csak ezt az egy mondatát olvastam. Nem olvasom tovább, mert nem szeretnék csalódni benne, és szerintem ilyen erős nyitás után lehetetlen ezt a szintet tartani. Egyébként a regényről olvastam más emberek írásait, akik elolvasták. Ők azt írják, hogy a főhős a gyilkost keresi, és a végén rájön, hogy ő a gyilkos.
— én vagyok Czinki Feri legaktívabb instagramos ismerőse
— Zolika, aki belőtte magát a buzibárban (a Hír24 kommentelője szerint)
— volt csajom szerint „téma”, akiről azt beszélik, hogy kicsi a farka („de én megvédtelek”), ójee
— én vagyok az Árgus utolsó főszerkesztője
Ez vagyok én, ez itt a Rottenbiller utca,
április van, hajnali öt óra kettő.
Eszembe jut, egy versben valahol itt
dobott pénzt az éjszaka vízébe egy nő,
és fogadkozott, hogy nem jön ide vissza.
Előre dőlök, egy vers címére gondolok:
Fogadkozás a Rottenbiller utcában.
Ez a cím mennyire jó már.
