A meg nem érkezők

Ajtót zárva, szemükben egy csillagos, téli ég friss
tisztaságával nem villanthatnák egymásra
apadhatatlannak hitt örömüket, a vécéről visszatértükben,
a hálószobát ellenőriztükben nem futnának össze,
akár egymást keresztező vízsugarak a mosdókagylóban,
ölelkezve a konyha közepén, mint
hosszú napok után hazatérő családtagok. Tovább …

A világ még nem érett meg ezekre az igazságokra

Pedig ha bárki is tudná, hányszor tervezte megbeszélni a dolgot Sziránóval. De hát hogy kell egyáltalán elkezdeni egy ilyen beszélgetést? Oké, félrehívja, lehetőleg minél diszkrétebben, mikor viszonylag kevesen vannak épp a közelben. Szeretne beszélni vele, oké, ezt mondaná. És utána? Bocsánatot kér? Nem is csak az, hogy rögtön, hogy ezzel kezdje-e, hanem hogy… Hát, hogy egyáltalán. Kell ezért bocsánatot kérni? Tovább …

Zajló tengeren

Hol volt, hol nem volt. Mármint egyensúlyérzéke. De azért inkább volt, amennyiben az imbolygás sajátos harmóniáját is annak lehet tekinteni — annak tekintette, a kurva mindenit. Ez utóbbit még a részegség kente hozzá belső mondatához, mint egy aprócskát meglóduló, nagyívű ecsetvonás. Mindezt, persze, egyensúlyt és imbolygást is, most még csak elképzelte, hiszen fényévekre volt még ezektől, egyelőre csak feküdt. Tovább …

Nincs karácsony

Vészesen közeledett a karácsony. Vészesen, mert Panka egyrészt érezte, hogy ez így nem mehet tovább, Lassú Víznek pusztulnia kell az életéből, újra Holman Pankának kell lennie és csakis annak, ennél tovább ketten már bizonyosan nem osztozhatnak ezen az egy testen — és főleg: lelken, vagy hát kevésbé fellengzősen (és pontosabban is) pszichén. Közben viszont milyen pont karácsony előtt dobni a fiúját, aki nemcsak, hogy a fiúja, hanem egyenesen a legelső ilyen, aki nem mellesleg úgy tűnik, élete szerelme, és ami még, ha ez egyáltalán lehetséges, súlyosabbá is teszi a dolgot: viszont. Tovább …

Kellemetlen kérdések

Vannak nehéz, sötét és kellemetlen kérdések. Olyanok, amiket nem illik feltenni, mert már maga a kérdésfeltevés aktusa is fájdalmat okoz annak, akitől kérdezünk. A válasz pedig (mi magunk is jóelőre tudjuk): meglelhetetlen. Felderíthetetlen, kibogozhatatlan. A válasz így tehát csak: zavart nézés, szemöldökráncolás, esetleg csüggedt fejlehajtás. Halk sóhaj, a feszült csend továbbredőzése. A válasz: maga a megválaszolhatatlanság, a kapitulálás. Megannyi színlelésből, tettetett gondolkodásból és szerepek egymásrahalmozódásából szőtt életünk átmeneti kizökkenése, bevált taktikáink, életmódszereink hasznavehetetlensége, tétlen, ideges vergődésünk. Mert hogy vannak dolgok, amikre valóban kártékony rákérdezni. Tovább …

Seggfejek

Jön a tél. Winter’s coming, vagy mi a rosseb, valami sorozatból van ez is, ilyen népszerű mondás, mostanában ezen röhögnek a jobban értesültek. Én még nem láttam, de hát elég nehéz is így az utcán lépést tartani. Azért nem kell lenézni minket, sok mindent fel lehet csipegetni, annyi lapot meg könyvet dobálnak ki, meg hát amit itt-ott hallani lehet, egész félműveltséget össze lehet szedni, azt meg ugye senki sem hiszi, hogy mások ennél mélyebbre látnak a világ dolgaiban. Olvastam pár éve valami regényt, hát jó, nem az egészet, Parti Nagy volt asszem, elég igazságtalan volt, nem tetszett, abbahagytam. De hát érted, ott vagyunk egész nap az utcán, mit lehet csinálni, olvasunk amit csak kidobnak, mindent, tőzsdehírt, regényt, napilapot, mikor mi akad. Az unalom a legrosszabb az egészben.
Tovább …