Elérhetetlenek

Soha nem láttam még ilyen magasról a várost. Innen nézve meztelenek a kertek, kinyílnak előttem a teraszok, a vékony függönyökön átsejlik az ebédlőasztal és a szobapálma. A törpe bicikliket figyelem, hogyan csúszkálnak a síkos úton. Ljudmilla hangja betölti a szobát. Ha kinyithatnám az ablakot, történetei kihullanának a havas háztetőkre. Én nem tudok beszélni, de Ljudmilla nem vár választ, elég, ha bólintok néha. Tovább …

Sebezhetetlenek

Minden hely tömve van a belvárosban, az egykori takarmányraktárban is két szinten megy a party. A helyiek kemény munkának fogják fel ezt is, gyorsan és céltudatosan isszák le magukat, vadul táncolnak a recsegő parketten, és gyomron könyökölnek mindenkit, aki a közelükbe kerül. Ezért fizettek végül is. Mikor Ratko, a sztár DJ kifarol a pult mögül, hogy elszívjon valamit a folyóra néző VIP pihenőben, Zlata Gold áll be a helyére. Keményebb ritmusokkal pörgeti a hangulatot, aztán rátolja az etnót. Balkán diszkó, imádják. Göndör hajába belesimul a nagy füles, csípőjén szétfeszül a borvörös, ringyós mini.
Tovább …

Hajthatatlanok

Milyen az idő nálatok? Mindig ezt kérdezi, ha már végképp nem jut semmi az eszébe. Esik, mondom, egész nap esett, először hódara, de most már inkább eső. A vonal túloldalán növekszik a csend, puha felhővé dagad, magába zárja a szavaimat. Hallgatok én is. Az ablakból kibelezett Fiatokra látok, rozsdásodó alvázakra, autóalkatrészekre, melyeknek a nevét sem tudom. Jobbra egy autómosó van, az önkiszolgáló porszívók mellett parkoló két jellegtelen lakókocsiban mobil bordélyház, az utcasarki bódéban török büfé. Ezekről neki soha nem beszélek. Tovább …

Hajnalarcúak

Mindhárman szőkék és kék szeműek, mint az angyalok egy karácsonyi üdvözlőlapon. Arcuk rózsaszínre csípte a reggel, hajuk még összetartja a szoros hajgumi. Két nagyobb lány van egy alacsonyabb, lila kabátos ellen, egyikük támadásba lendül, a másik figyel, és csak akkor avatkozik be, ha a társa alulmarad, vagy nem vesz észre egy felfedett hasat, feneket. A homok csillog alattuk, biztos fagyott az éjjel. Hátrébb húzom a lányom, nehogy eltalálja egy cséphadarószerű kar. Tovább …

Mezítlábasok

Ötvennyolc napja élünk a faluban. A főbérlőink átlagos németek: Christa családja Romániából települt át és nedves kutyatáppal seftel, Markust pedig eredetileg Mirkónak hívták, és Belgrádban született. Az ő apjáé a ház, aminek a tetőterében lakunk, meg amúgy az övé szinte az egész utca. A beköltözésünk napján Markus centire pontosan kijelölte a parkolóhelyünket, Christa pedig beavatott a szelektív hulladékgyűjtés és a falubeli családok titkaiba. Utána kezdtek eltünedezni a cipők. Tovább …

Nehézbeszédűek

A négylábú bácsi a szemközti házban lakik, az erkélyünkről belátunk a napplijába. Tudom, hogy a kandallója mellett trófeák lógnak a falon, de az orrán növő hatalmas bibircsókot csak akkor veszem észre, amikor találkozunk az utcán. Lassan közeledik, két bottal jár, azért nevezte el négylábúnak a lányom. Megáll mellettünk. Erősen görbül a háta, le sem kell hajolnia gyerekhez. Ő nagyothall, én alig tudok németül, így beszélgetünk. Nem jutnak eszembe a szavak, hiányoznak a névelők, szilánkokká töredeznek a mondataim. Reszkető kézzel megsimítja a lányom haját a választék fölött. Nem tudom, miért, de szeretném ellökni a karját. Tovább …