amint leért a gép kereke a kifutóra,
a nehézkedéssel te is a
tüdőmre térdeltél, vagy lehet, hogy
még beljebb, lélekebb.
soha. többé. nélküled.
fényesre nyalt eresztékeim újra és újra megnyalják
a permethideg hullámok, erőből körbemosnak,
kilúgoznak minden kapupántot, szívlakatot, ölelő
csavaranyát. vén kecske, sós lével folyik a rozsdás föld,
patakokban erózió, egyedül a kilátótorony
marad, kikezdhetetlen fémtest...
Már megint a déli oldal. Minden évben meghívást kap a vízparti nyaralóba. Megérdemli, a kollégái szerint ő egy angyal. Széttárt szárnyú védőangyal, fehér bőrrel, hosszú fehér klepetusban. Angyal? Soha semmi angyali nem volt benne, egyedül a bőre fehér. A klepetusokat utálja. Széttört szárnyú angyal. Naphosszat a vizet bámulja, ül a parton, bal válla, bal combja sül le, nem forog a napon, nem érdekli a nyaraláson megszerezhető, egyenletes barnaság. Nézi a fürdőzőket, a vitorlás háromszögeket, felhőket, felhők tükrét. Napot, naplementét. A pecásokat nem. De az úszó algát, nádat, tarlótörmeléket órákig. Pihen. Nem gondolkodik, nem telefonál, számítógépet nem hozott.
Nem jótékonykodnék. De kifizetném az Irodalmi Sátor egyéves büdzséjét, hogy mindenkit meg tudjunk hívni, aki idén elmaradt. Vagy küldenék élelmiszerszállítmányokat éhező poétáknak. Kiadót alapítanék, kiváltva az NKA-t. Támogatnék. Felvennék egy jó szerkesztőt. Nem is, kettőt. Vennék jó könyveket kintről, és fordítókat alkalmaznék. Adnék el jó magyarokat. A fordítók közt is vannak éhezők. Papír alapon adnék ki folyóiratot, és olyan szerződésem lenne a terjesztőkkel, hogy a Metropol mellé adnák a lapomat.
Volt osztálytársnőm fia is teniszezik, kinn laknak Párizsban, a gyerek überfrancia, tuti ranglistás lesz egyszer. Most labdaszedő. Szkájpolok velük, a gyerek mesél. A Roland Garros tök jó. Például nem kell iskolába járni. Szívatnak? Igen. de megéri. Beosztják a napomat, mikor keljek, mikor feküdjek. Mikor meditáljak. Akkor lefekszem, hanyatt a betonra, és a tanult technikával csak a meccsre koncentrálok.
Kelj föl, öcsi, indulunk.
Utána jön a huszonöt perces bemelegítés. Tapsra indulni, sprint, gyorsan, aztán vissza. Labda nincs, azt majd csak a pályán. Nem baj, labdában jó vagyok, tökéletesen gurítok, és mindig elkapom. Beosztanak a centerpályára, férfi elődöntőre, fogom majd az izzadt törölközőt, figyelem őket, mikor néznek rám, mikor kérnek labdát, mikor frissítőt. Ilyenkor azt képzelem, én vagyok ő, szinte tudom a gondolatatait, még azt is, hogy hová fog ütni legközelebb.
Kinyíltak az erkélyajtók. Meg a nárciszok. Amint húsz fölé kerül a celsius, a férfiak rövidebb nadrágot vesznek. Rövid, sztreccs biciklist, hosszabb bermudát, kockás térdig érőt, fürdőnadrágot, passzentosat, vagy elállót orkánanyagból. A felsőtest a fontos nekik, arra gyúrnak, meg bicepsztricepszre, a has másodlagos, szerencséseknek a kötőszövet feszes, kemény, fenéktől lefelé elég néha bringázni, vagy futni egyet. Kettőt. Isten lába például gyönyörű. Megfognám. Mennyi ronda lábú férfi van.
Mérnemírónőmárő, nyavalyog, már legalább egy éve írogat. Lépnék le mellőle, mennem kéne vissza a többiekhez, de valaki rám hagyta, vigyázzak rá, be van tépve a csaj, míg visszajönnek érte, addig fogjam már meg a kezét ennek a hülye luvnyának, nehogy elengedjem, este le kell adnia. Mi ez, ki ez, csomag?
Tárca a Nőtérfélen.
