Bardo

Megfordult a reccsenésre: nem volt mögötte semmi. Fent zúgott a szél, a dombok mögött néma villámok csapkodtak. Bemondták különböző nyelveken, hogy viharzóna közeledik, senki ne álljon a fák alá. Nagy, kövér cseppekben esni kezdett, és Lalibá egy pillanat alatt elveszítette Lizát az összetorlódó, meglóduló tömegben. Telefonált, sms-t küldött, nézte a kiabáló, lökdösődő embereket. Mögötte a kerítésen csattogtak a molinók a fellépők képeivel. Fájt a feje, legszívesebben lefeküdt volna a földre. Elképzelte, hogy otthon vacsoráznak, és Liza összevissza csacsog, semmiségekről, boldogan. Tovább …