Kommentárok meg nem írt versekhez IV.

Akármennyit jár a szám — mégpedig a verbalizációs éhségemet a legnagyobb kitartással csillapítom —, sosem tudtam írni azokról, akiket szeretek. Az „egyedül” volt az első szó, amit kimondtam, és azóta csak ennek a szónak a gondolatát nem tudom elviselni, meggondolatlanul fecsegek időm nagy részében, és ha csöndben vagyok, hát magamban beszélek, formálok szavakat az elme isteni kékjében: Szeretlek. Szeretlek. Tovább …

Kommentárok meg nem írt versekhez III.

„Amazing grace! / (how sweet the sound) / That saved a wretch like me! / I once was lost, but now I’m found…” A dal előadója a „now I’m found” lefelé ívelő sorvégi dallamában kerül közel a megnyugváshoz, én pedig, mielőtt eszemig érne, hogy Isten kegyelméről dalolunk, határozottan keresztényi értelemben, rendszerint már öntudatosan siratom — magamat. Mert nem találnak sehol, és az élők kifürkészhetetlen szerelme kell nekem. Ami megérint, az több a szeretetnél, és én kevesebbel is beérem. Tovább …