Egressy Zoltán

Egressy Zoltán prózája a februári Műútból

Ez az a hónap, a szép, kopott október, amikor végérvényesen eltünedeznek az utcáról a kirakott hasú lányok, illetve nem végérvényesen, de pár hónapra mindenképp. Kénytelenek, az időjárás ilyenkor már nem kedvez az izmok mutogatásának. Volt, hogy én is picike felsőben jártam, ha megfelelően derűs volt a idő, sőt ujjatlanban, minél több látszódjon a testemből. Élveztem, hogy fiatal vagyok, egészséges, gusztusos. Néztek, és ez jó volt, aztán mégis meguntam. Te is szeretted, amikor így öltözködtem, bírtad a hasamat.

Ugyanaz az osztály, amelyik először ki akarta rúgatni, a végén, a ballagáskor fehérarany karkötőt és szexbilincset ajándékozott neki. Ez azért valami, ha ezt eléri egy tanárnő, nem, Azrael? Gondolom, nem kizárólag az alakjával sikerült ilyen tekintélyre szert tennie, bár nem kis része lehetett benne. Tekintély? Nem tekintély ez. De nagy elismerés. Ami döntő szerintem, az a stílusa. Az kurva jó. Mondjuk nem voltam ott az óráin, csak mesélte, mit művelt szerencsétlen gyerekekkel. Gyerek, dehogy gyerek egy tizennyolc-tizenkilenc éves. Testileg semmiképpen. Nem példaképem nekem Judit, mert nincs példaképem, de azért őszinte elismerésem, megemelem a kalapomat. Meg is csókoltam a dús ajkait, amikor mesélte. Köszönte szépen. Megérdemelte, mégis csak tizennyolc-tizenkilenc éves fiúk hevernek a lábai előtt. Az jó.

Bázel, Athén, Valletta, Glasgow, Prága, Zágráb, Bologna, Torino, Dublin, Varsó, Kassa, Szarajevó, Lisszabon, Plovdiv, Vicenza, Trnava, München, nem csak olvasni tanulok meg a Népsportból, az európai városok nevét is onnan ismerem meg, már amelyiknek valamelyik csapatát összesorsolják egy magyarral, BEK, KEK, UEFA-kupa, KK, Ati 1972 őszétől ragasztja gondosan, szépen dokumentálva, spirálfüzetekbe az Újpest-meccsekről és a nemzetközi kupatalálkozókról szóló cikkeket, négy évvel később hagyja abba, onnantól én folytatom.