Demény Péter

Demény Péter

(Kolozsvár, 1972): író, költő, fordító. Negyvenhárom évesen Marosvásárhelyre költözött, kíváncsian néz a következő negyvenhárom elé.

Pohár

Mrs. Doubtfire hazajött, és én zokogni kezdtem. Nem tudom, talán ilyenkor érik el a bűnök a pohár szélét.

Don Quijote

Még mindig lovagolnék és reménykednék szüntelen vigyorgók és meggyőzhetetlen, merev okosok között, bennem a félelem, hogy ebben a városban sem fogadnak, bepatkolom magam a kültelki fogadóba, és reggel kezdem elölről az egészet.

A boldog emberek

A boldog emberek mindent egyszerre látnak, ezért ülnek a kocsmában naphosszat, és sírnak, és nevetnek, és azt mondják mindenkinek, aki még nem ismeri őket, a legjobb meg se születni, s az ezután következő legjobb: hamar meghalni.

A nap ragyogó szilánkjai

Kun Árpádot legendaként ismertem meg. A kilencvenes évek kavargásában, Kincses Réka, Szárhegy, Kemény István, Kali Kinga között valahol felfüleltem a nevére. Aztán, már nem is tudom, hogyan, a Bál című kötet is a kezembe akadt: az Ilion című hosszúversről valósággal áradoztak néhányan, hát elolvastam én is. Később, távolról, személyesen is találkoztunk — néhány évig Kolozsvárra járt kifürkészhetetlen, tehát nagyon is kifürkészhető okokból. A Csipesszel a lángot című kötetbe írt egy szép esszét Visky Andrásról. Tatán felolvasott az Esőkönyvből, aztán nagyon eltűnt. És most itt a Boldog Észak (a Szülszről már akkor hallottam, amikor erre az esszére készülődtem).

Vers a wordról

Tördelem a sorsot, forgatom így és forgatom úgy is,
lehet jobbrazárt, balra, no meg középre.
Zárom hol erre, hol arra, azon könyörgök:
Istenem, ne add, hogy legyek sorskizárt!