Berlini levegő

Erőltetett menetben járom be a várost. A fal vonalát próbálom követni, rátapadni az utcákat átszelő sebre, de nem mindig sikerül, már sok helyen begyógyult, a var észrevétlenül nőtt rá a hajdani senki földjére. A lábam beledagad a cipőbe, sípcsontomban állandósul a tompa fájdalom, mégis fékezhetetlenül menetelek tovább a középpont nélküli struktúrában, úgy képzeltem, hogy lépteim mintázatával kikanyaríthatok magamnak valamennyit a valószerűtlen tágasságból. Vagy az is megtörténhet, hogy a város kanyarít ki egy darabot belőlem, kimetszi a vadhúst, ami egy másik város törmelékéből táplálkozik. Tovább …

Temetés

Már napok óta ázott a föld, amikor kivitték nagytata koporsóját a hídon túli temetőbe. Az egész rokonság libasorban sorakozott fel mögötte a sírok közötti sárpatakban. Természetesen Imre bácsi haladt az élen, és diktálta az iramot, mint minden családi kiránduláson. Gondosan feltűrt nadrágját ruhacsipesszel rögzítette, ahogy a biciklizők szokták, hogy sárga bakancsa utat mutasson nekünk. Apa lelkesen indult is utána, de annyira sima volt a cipője talpa, hogy össze-vissza csúszkált. Ezért újabb és újabb sífutó manőverekkel próbálkozott, hogy elkerülje az ütközéseket. Tovább …

A hídon túl

Az iskola, ahol a földrajzversenyt tartották, a városnak abban a felében volt, ahol még soha nem jártam. Mi a régi részen laktunk, ahol a templomot, a szállodát, és néhány régi bérházat leszámítva csak kertes házak voltak. A folyó túloldalán sorakozó tömbházakat csak nyáron láttuk, ha lementünk a partra játszani. Mégis azok a megközelíthetetlen monstrumok mérték nekünk az időt, mert akkor kellett haza mennünk, amikor az első fények megjelentek az ablakokban. A túloldalon a föveny is sokkal szélesebb volt, és mindig rengeteg gyerek zsibongott a vízben. Vadak voltak és erősek, nem mentek haza vacsorázni, és soha nem aludtak. Tovább …

Anunnaki szakvélemény

5603-ban a Nibiru ismét a Föld közelébe került, így anunnaki kutatók egy csoportja ásatásokat végezhetett a teljesen elsivatagosodott bolygón. Az eddigi legjelentősebb leletre mégis véletlenszerűen, egy szilíciumbányász gépcsoport munkaterületén bukkantak az északi féltekén (46.083/17.950), ahol valaha egy Sopianae nevű város terült el. Tovább …

Nyünyü álmodozik

Abban az évben kezdődött, amikor anyám lett október szépe. Dr. F. addigra már összegyűjtötte a kísérleti alanyok nagy részét, főként bivalyerős gyengeelméjűeket, ványadt testű okostojásokat,és a friss alapanyag utánpótlására való tekintettel egy fehérmájú nőt is, aki motorozás közben veszítette el jobb lábát — sokak szerint szándékosan, mert ettől különösen felfokozott izgalmi állapotba került. Csak egy kulcsfontosságú résztvevő hiányzott még: anyám, a tökéletes szépség. Tovább …

Egy lepkebáb modellje

Lolita kék görkorcsolyát viselt, szintén kék, ormótlan térdvédőkkel, mintha szándékosan álcázni akarná csontozatának tökéletes arányait. Ráadásul a sípcsontján jól látszott a halványrózsaszín folt, ami egy nemrég lekapart varr nyomát őrizte, mintha enyhén gyűrött selyemmel helyettesítették volna az egyébként egyenletesen homokszínű bőrt. Belehuppant az első fotelbe, ami az útjába került, és kapásból azzal az unott és fitymáló mozdulattal lapozgatta a magazinokat, mintha már órák óta nem találna más szórakozást. Én persze mindvégig egészen más irányba néztem, látóterem pereme éppen csak súrolta a térnek azt a szegletét, ahová ilyen váratlanul befészkelte magát. Később ő is végigmért, amikor pocakosan, fontoskodva előreszegezett állal átsiettem a hallon, úgy lobogtatva lepkehálómat, mint valami fehér zászlót. Tovább …

Nőkre néző ablakok

Tallér Edina könyvének elsőre szembetűnő vonása a sajátságos műfajmegjelölés: a Lehetek én is „panelregény”. A speciális megnevezés igényét nem csupán az látszik indokolni, hogy a kötet valahol félúton van a novelláskötet és a regény között, hanem az is, hogy olyan mikrovilágot teremt, amelyben a naplószerű beszédmód uralkodik, vagyis hangsúlyozottan személyes, egyszeri és megismételhetetlen élmények közzétételéről van szó.
Tovább …