Bujdos Attila

Bujdos Attila

(1959, Sátoraljaújhely) újságíró

Függöny

Bizonyos csak az, hogy ilyen körülmények között az idő lassan múlik, tehát azon igyekszünk, hogy megtöltsük cselekvésekkel, ezek eleinte ésszerűnek hatnak, aztán szokássá válnak. Te persze azt mondod, hogy így óvjuk értelmünket a megháborodástól. Természetesen. Néha azonban megfordul a fejemben, vajon az értelmünk nem tévedt-e régen el az éjszaka végtelen térein? Követed a gondolatot?

Új évad/2

Úgy gondolom, a mi világunk részben racionális, de van egy pillanat, amelytől kezdve ez az ésszerűség kimerül. Saját magunkat is meglepjük; ami érthetőnek látszott, egyszer csak összeomlik, és kiderül, hogy merőben mások vagyunk, mint ahogy képzeltük. (Krzysztof Warlikowski, Színház, 2012. június)

Új évad

Ön azt állítja, hogy megríkatták a darabjaim. Nem ön az egyetlen. Pedig nem ezért írtam őket. Sztanyiszlavszkij tette olyan érzelgősekké őket. Egészen mást akartam. Egyszerűen és becsületesen csak ezt akartam mondani: nézzétek meg magatokat, nézzétek csak meg, milyen unalmasan és rosszul éltek. Mi van itt sírnivaló?

Mámorosan könnyen

A Fidelio díját a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést megkapta a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi is.

Hűlt hely

A nyolcadik templom című kiállítás világít rá, mennyire fontos hatása volt a sárospataki éveknek Bálint Endre művészetére. Innen jön például az alkotásaiban ismétlődő lovacskás motívum: Kiss János szíjjártó cégéreként látta az ifjúság életfélelme és az időskor halálfélelme között kanyargó útja itteni állomásán. „Hát valamiképp én sem vagyok művész a szó mai értelmében, és mint pseudó cégtábla-festő tegnap elküldtem Sárospatakra egy újévi üdvözletet annak a bizonyos Kiss János szijjártónak, aki talán nem is él már, de akinek bádoglovacskája öt magányos esztendőmet betöltötte és képeimet ugyancsak. A lovát metszettem linóba és sárga papírra nyomtam, hogy olyan színű legyen, mint a Kiss kollégáé, aki, ha még életben van, elcsodálkozik, hogy Párizsból kívánnak neki Boldog Újévet. Tudományosan szólván: a hűség dialektikája, avagy a szentimentalizmus logikája.” (Levél Jakovits József szobrásznak)

„Ez a világ már nem létezik”

Háy János mondta ezt, amikor Zemlényi Attila a Háy-enciklopédia szócikkeit használta a beszélgetésükhöz. És persze úgy már semmi nem létezik, ahogyan egyébként mesélni még lehet róla. A múlthoz és a múlt történeteihez való viszonyhoz néhány szemelvény a Műút portálról. Boldog születésnapot!

El

Regénytémát akarok adni Kosztyának. Ez lesz a címe: „Az ember, aki akart.” „L’homme, qui a voulu.” Fiatal koromban irodalmár akartam lenni — de nem lettem; szépen akartam beszélni — és förtelmesen beszéltem. (Magát gúnyolja) „…és kész, meg miegymás, végtére is, izé…”, az összefoglalásnak se vége, se hossza, pedig már kiver a verejték; meg akartam nősülni — és nem nősültem meg; mindig városban akartam élni — és falun fejezem be az életemet, és kész.

El

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény gyerek, nem volt se apja, se anyja. Meghalt mindenki, és nem volt már senki a világon. Minden halott volt, és ő elindult, és keresgélt éjjel-nappal. És mivel a földön nem volt már senki, föl akart menni az égbe, olyan barátságosan pislogott le rá a hold, és amikor végre odaért a holdhoz, az egy darab korhadt fa volt, és akkor továbbment a naphoz, és amikor odaért a naphoz, az egy hervadt napraforgó volt, és amikor odaért a csillagokhoz, azok kis arany szúnyogok voltak, felszurkálva az égboltra, ahogy a tövisszúró gébics tűzdeli fel őket a kökénybokorra. És amikor újra vissza akart menni a földre, a föld egy fölborult fazék volt, és akkor teljesen egyedül volt, leült, és sírt, és még most is ott ül, és teljesen egyedül van.
(Georg Büchner: Woyzeck, Kiss Csaba fordítása)