Levéltitkok

A szó szoros értelmében vett kritikát írni két, immár elhunyt huszadik századi alkotó kötetbe rendezett magánlevelezéséről nem lehet. Az idén megjelent A bilincs a szabadság legyen különösen próbára teszi azt, aki mégis ilyen feladatot kap. Mészöly Miklós és Polcz Alaine leveleire persze irodalomtörténeti dokumentumokként is tekinthetünk, melyek ebben a formában végre könnyen hozzáférhetővé váltak a kutatók számára. Tovább …

Korszerűtlen elmélkedések

Knausgård prózája, ellentétben mondjuk Michel Houellebecq írásaival, nem a tabudöntögetés, a pornográfia vagy a politikai korrektség normáinak megszegése (habár mindegyik mozzanatra számos példát találhatunk a kötetekben) miatt került a figyelem középpontjába, sokkal inkább azért, mert radikális módon éleszti újra azt a műfaji tendenciát, melynek az Augustinus-féle Vallomások jelölte ki a kezdetét. A Halál egy olyan önéletrajzi mű, melynek szerzője — látszólag — szinte semmilyen erőfeszítést nem tett arra, hogy eltávolítsa a megírtakat életének külső valóságától. Így például nemhogy jól beazonosíthatóak, de egyeznek a személynevek, a helyszínek, az alapvető történések, rágalmazási pert és megrázott volt barátnők felháborodott nyilatkozatait eredményezve — na meg rajongók sokaságát, akik szerint a Harcom-sorozat azért újszerű, mert olyasvalamit hozott vissza az irodalomba, ami már régóta eltűnt belőle. Tovább …

Régi és új vágású protestánsok

Jó regényírók memoárjainak olvasásakor az ember akaratlanul is a kapcsolódásokat keresi a fikciós művek és a biográfiai események között. Erre lehetőséget ad Jonathan Franzen önéletrajzi írásokat tartalmazó Diszkomfortzónája is, hiszen a helyszín nem más, mint a Javítások szcénájául szolgáló Közép-Nyugat — a par excellence vidéki Amerika. Tovább …

Az idegenség szelleme

Kun Árpád műve körülbelül annyira lóg ki a kortárs magyar próza közegéből, mint ahogy kátrányfekete bőrű főhőse a hirtelenszőke skandinávok közül. Az, hogy nehéz érintkezési pontokat találni a Boldog Észak és jelenünk regényirodalmának meghatározó tendenciái között, nemcsak a távoli helyszíneknek köszönhető, hanem az elbeszélt Aimé figurájának és különös hangoltságú elbeszélésének. A nemcsak a tematika, hanem a történetmondás szintjén is érzékelhető újszerűség, vagy ha úgy tetszik, másság pedig már az első oldalaktól kezdve rendkívül üdítő és felszabadító élménnyé teszi a könyv olvasását. Tovább …

A vakhit Braille-írása

Takács Zsuzsa immár a magyar líra egyik meghatározóbb alakja: olyasvalaki, akinek, ha kötete jelenik meg, az mindig ünnepet jelent. Rendkívüli arány- és stílusérzékről tanúskodó, egyenletes színvonalú, kiérlelt gondolati teljesítményt nyújtó szövegeket köszönhetünk neki, melyek úgy merítenek a Pilinszky és Nemes Nagy neve által fémjelzett hagyományából, hogy közben a fiatal líra számára is ihletadó, inspiratív erővel bírnak. 2010-es kötete, A test imádása — India különösen gazdag anyagot tartalmazott: a kalkuttai Teréz anya halála után kiadott feljegyzések töredékeit magukba olvasztó versek a szenvedés elképzelhetetlen mélységeibe belelátó asszony perspektíváját megalkotva vallanak test és lélek viszonyáról, nem megfeledkezve a problémakör keresztény teológiában betöltött jelentőségéről. A test imádása… megrendítő kísérlet a „távollevő Istenhez” való odafordulás, egy hívő-hitetlen spiritualitás nyelvének kialakítására. A szerzőről tudjuk, hogy hajlamos az ilyen költészeti kísérletek folytatására: a frissen megjelent új kötet, A tiltott nyelv kapcsán ezért magától értetődő módon tevődik fel a kérdés, hogy van-e ösvény, ami ide A test imádásából vezet el, azaz, miként lehet a könyvet az életmű korábbi darabjai felől olvasni.
Tovább …