Nincs szomorúbb a lelakatolt kapujú, elhagyatott éjjeli játszótérnél. Még ott jár a gyerekek lépte, akik boldogok voltak itt, vagy legalábbis örültek, hogy bejöhettek ide. A kerekek még forognak, a hinta még halványan inog. A csúszdák, a libikókák, a mászókák, a kormánnyal hajtható körsürgők egy darabig biztosan várják még a régi vendégeik, aztán majd megtudják, hogy azok nem jönnek hozzájuk vissza. Vagy nem tudják meg, mert a dolgok talán örökké képesek várni, vagy még azután is — mégha nem is tarthatnak ki olyan sokáig. Szóval a remény még nem hagyta el a helyet, a hit dolgában azonban ki mondhatna itt ma biztosat? Vagy fordítva.
Valahogy mindig itt van március idusán, az ünnep meg a József-nap között. Mielőtt a meleget zsákban hoznák. Pár éve kezdett rendszeressé válni, hogy ilyentájban még egy utolsó nagy rohamot levezényel a tél. Vagy hát többnyire nem is az utolsót, hanem az egyetlen nagy téli vihart produkálja épp ekkor. Négy éve napokra elment az áram. A vége az lett, hogy hazavágta a kazánt.
...És a semmit körbefagyó merev jégperem a cseresznyefa alatt, az edény szája, mint egy konyhapult munkalapja, amiből kiszerelték a mosogatókagylót....
Zenei közösségi oldalam szerint becsatornázott lejátszóimon 4862 tracket játszottam le idén. Naponta átlagosan 14-et. Összesen 11 teljes napot és még 20 órát tett ki a lejátszott trackek időtartama. 1140 zenészt és zenekart, 1405 albumot, 2793 különbüző számot hallgattam meg. A szerzőknek/előadóknak 56%-át, az albumok és a dalok kicsit több, mint 70 %-át nem hallgattam még korábban, vagy legalábbis 2010 óta, mióta az oldal számolja.
Kedden (11.22.) hajnalra köd lett, sűrű, tapintható. Nyitva hagytuk reggel a mosdóablakot, s mire nem sokkal később bementem, úgy bűzlött, mint valami kazánház.
każdego ranka od nowa trzeba się przedzierać
przez chłodną warstwę kamyków, martwą glinę, less,
by dotrzeć do żywego, ciepłego zalążka;
w południe nie powstaje już we mnie myśl,
że nie jest pożądane bym mówił, lecz abym milczał.
mam chyba wyszkolenie, niech się dzieje, co chce
pozostało tylko oczekiwanie, nawet wspomnienie to luksus;
może rozpacz jest aktualna, ale unaocznienie stało się archaiczne,
sfruwają w cichą noc i obsrywają mi oczy.
Húsz éve jönni el egy helyről, emberek közül, húsz éve kötődni egyfolytában egy másikhoz, húsz éve más, új emberek között. Húsz év, mely alatt véglegesen kitágult és aztán bezárult a világ.
A hosszú, egyenes utca végén a földútra térni. Cirka fél-egy kilométert zötykölődni a kavicson az árkok közt, számítva kutyára, bicikliszétesésre, úgyhogy kulcsokkal kell felszerelkezni hozzá. Egyik oldalt házak, a másikon bozót, azon túl meg csak a szántás. A végén autóút, megint csak fél-egy kilométer a szélén a hol kisebb, hol nagyobb forgalomban. Aztán a bicikliút legvége. Emelkedők kikerülve, táv 7,5 km-re vágva. Este a földút jó kilométere már kalandosabb, lámpa, reflex, türelem kell hozzá, és talán kalandvágy, egy pici.
kabai lóránt fotói a 2016-os Szöveggyár-táborból
