(részlet a regényből*)
— Szervusz, kérlek, bárki is légy! — kiáltotta a lámpás imbolygó fényének. — És hagyj magamra.
— Szaffi vagyok.
— Á, nővérkém! Milyen volt az út? — kérdezte Pongrác, és csuklott egyet. Bizonytalan mozdulatokkal integetett.
— Fárasztó. Rossz híreket hozok — mondta Szaffi. A királyhoz ért. A lámpás fényében arca még a megszokottnál is nyúzottabbnak tűnt. Homlokán veríték gyöngyözött, szeme vörös volt és karikás. — Pongrác, te részeg vagy.
— Természetesen — felelte a király hunyorogva. Szabad kezét a fény útjába emelte, hogy valamelyest eltakarja, és nagyot húzott az üvegből. — Mi mást hoznál, mint rossz híreket?
— Mit iszol? — érdeklődött Szaffi.
— Pálinkát. — Pongrác nyújtotta az üveget. — Kérsz?
— Miért is ne? — kérdezte Szaffi. Az üvegért nyúlt és belekortyolt. Jó erős házipálinka volt, az a fajta, ami kellemes melegséget gyújt az ember bendőjében.
Pongrác okítóan felemelte a mutatóujját.
— Barack.
— Mióta iszol itt magadban?
— Nem tudom. Jó ideje.
— És mit csinálsz idefönt? — tudakolta Szaffi. Öccse az üveg után nyúlt, de félresöpörte a kezét. — Ez most nálam marad — mondta, és nyomatékosításként ivott is belőle. Tényleg jóféle pálinka volt.
— Ne tedd ezt velem! — dohogott a király. A szemeit forgatta. — Hogy mit csinálok? Hát semmit se csinálok. És ez a jó. Itt végre nyugodtan csinálhatok semmit sem. — Belekapaszkodott Szaffi vállába, és próbált egyenesen megállni. Cefreszaga volt. — Mondd azokat a rossz híreket.
— Ha nem javítják meg gyorsan a bolygóművet, a Seon le fog zuhanni.
A király grimaszolt egyet, mintha nem fogta volna fel azonnal a mondat értelmét, majd erőltetetten felnevetett.
— Hogy mik vannak! — kiáltotta bele Szaffi arcába. A kisasszony elhúzódott kissé, facsarta az orrát öccse lehelete.
— Lám, valahogy csak bekerülök Seon történelmébe. Seon legócskább királya, mondják majd. De nem lesz bolygó, ahol mondanák! — kapott a fejéhez, és felnyerített. — Add ide az üveget!
— Nem adom — mondta keményen Szaffi. — Inkább gyere velem, lefektetlek. Majd holnap megbeszéljük, persze, csak ha fel tudsz kelni.
— Nono! — emelte fel ismét az ujját Pongrác. — Én vagyok a király, még ha a legócskább is! Azt parancsolom… parancsolom, hogy add ide az üveget!
— Nem — ismételte meg Szaffi. Pongrác elengedte a vállát, és az ágyúnak dőlt.
— Pálinka van benne! Házipálinka!
— Tudom.
— Nem engedelmeskedik nekem senki sem — állapította meg keserűen Seon királya.
— Mert részeg vagy.
— Mert vacak király vagyok. Mert nem vagyok jó semmire sem. És tudod, mi van? Hogy ezt mindenki tudja. Hogy rajtam röhögnek. Tudom, hogy röhögnek. Rossz király vagyok, de nekem is van fülem. Hogy majd jól eltartjuk őket. És a büdös parasztok is mindent kitalálnak, hogy ne kelljen adót fizetniük. És idejönnek panaszkodni, hogy nincs egy vasuk se, és segítsek rajtuk. Segítsek, hahaha. Hát miből? Nincs egy rohadt fityingünk sem! — Pongrác annyira felhergelte magát, hogy már kivörösödve üvöltött.
Szaffi megfogta öccse kezét.
— Nyugodj le, kérlek. Itt van ez a sok nép az Óraverzumból, tőlük lesz majd pénzünk, és jó lesz, hidd el.
— Kicsodák? Ezek is csak azért jöttek, hogy kiröhögjenek! Még ahhoz is szegények vagyunk, hogy elfoglaljanak minket. Nézd meg, itt táboroznak és mulatoznak, rajtam röhögnek! — Pongrác ellökte magát az ágyútól, és a várfal réséhez tántorgott. — Nézd! — mutatott lefelé.
Szaffi ösztönösen hátrább lépett, hogy távolabb kerüljön a várfaltól. Idefelé jövet, a motorkocsiból is látszottak a jövevények fényei, de nem hitte volna, hogy már ilyen sokan vannak. Míg távol volt, a lenti tábor nagysága legalább megháromszorozódott. Végig a síkságon, egészen a kolosszusokig kisebb-nagyobb hajók, körülöttük sátrak és egyéb alkalmatosságok sorakoztak. A kései óra ellenére is nagy volt odalent a nyüzsgés, mintha nótázás foszlányait fújta volna erre a szél — sok helyütt tényleg mulatozhattak. Mindezt Szaffi különösen illetlennek találta, amikor a dévaj lármázás pillanatnyi szüneteiben meghallotta a Zug bánatos szörnyeinek bőgését.
Fáklyák és gázlámpások égtek a hevenyészett utak mentén, hozzájuk képest a világítótorony fénye haloványnak tűnt. A sokadalom egy túlméretezett búcsúra emlékeztetett. Mi lesz majd, ha megérkeznek a légfellérek?
___________________________________________
* Lakatos István Óraverzum — Tisztítótűz című új regénye novemberben jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában. A könyvet 2014. november 20-án 18 órakor mutatják be a Clock Caféban (1123 Budapest, Nagyenyed u. 3.)
