De hát mit akarnak hallani

A kapitány ott ült az íróasztalnál és lassan lapozgatva egy iratcsomóban egy roppant, hatszögletű golyóstollal jegyzeteket írt a gépelt lapok margójára, a golyóstoll kénkősárgán villogó hat lapján megbilincselt legyek vonaglottak…

A kapitány ott ült az íróasztalnál és lassan lapozgatva egy iratcsomóban egy roppant, hatszögletű golyóstollal jegyzeteket írt a gépelt lapok margójára, a golyóstoll kénkősárgán villogó hat lapján megbilincselt legyek vonaglottak… A kapitány fel se pillantott munkájából, akár az imént a hadnagy; deresedő, kurtára nyírt hajából azonban egy emberi ujj alakú tincs határozottan a helyiség egyik pontjára szegeződött; M. hirtelen az adott irányba nézett, és megpillantotta a halványkék porcelánból készült mosdókagylót. Tükör is volt fölötte, a tükör alatt takaros üvegpolc tisztára törölt poharakkal, oldalt a törülközőtartón kék, zöld és vörös frottírtörülközők… M. görcsösen behunyta, aztán kinyitotta a szemét, de a kék porcelánmosdó helyén csak salétromfoltos falat látott és a kapitány szörnyű golyóstolla is közönséges írószerszámmá változott. Nyirkos, hideg veríték ütött ki a homlokán, tompa, fojtogató szorítást érzett a szíve táján, a keze reszketett. A hadnagyra nézett, az bátorító mosollyal nézett vissza rá, mint a számtantanár, aki igyekvő, szorgalmas, de nehézfejű diákot feleltet a táblánál, és mindenképpen azon van, hogy legalább az elégségest kihúzza belőle…

Hajnóczy Péter: Hány óra? (részlet)
H. P.: M, Szépirodalmi, 1977, 14–15.