Buvári Tamás: Bécsi bácsi

(A kis vietnámi látomása)

Avagy hogyan nevezzelek másképpen? Legyél inkább Hős? Rendben. A Hős maradhat. Maradhat? Hisz épp most vette a nyakába a lábát, amivel meg sem állt Bécsig! Ahova tehát miért csatangolt el akkor a Duna mentén? Ürgét? Dehogy! Eurót akart önteni.

Hős maga elé helyezi Győr városában kiprintelt életrajzait és nézi a sok száz szélkereket, melyek a feneke alatt suhanó Railjetnek integetnek. Minthogy azon közelít a Westbahnhof felé Hős. A pályaudvaron Kami, Bécsben egyetemista barátja fogadja. A Mária segítsen meg minket!, gondolja Hős, amikor kebelbarátjával villamosra pattannak kettőharmincért euróban. Osztani, szorozni értelmetlen. Megcélozzák az egyetemi kollégiumot. Hős filmrendezőnek készülő kebelbarátja lakik ott, immár két éve, nyolc négyzetméteren. Ebből a nyolcból szeretne most Hős kettőt elfoglalni matracával. Tervei azért vannak Hősnek. Valamikor száz éve italkeverést tanult jó, német, Majna-parti városban, kedves török bárséf felügyelete alatt, s mivel forintja mostanában fogytán, minthogy négy gyerek apuja ő, mi mellett erősen naiv művészlélek is, kelet Párizsa felé vette az irányt, munkavállalás tervével leleményes homlokában.

Egyszóval italokat mixelni kívánna Bécsben, valami flott üzletmenettel bíró bárban, cserében jó euróért. Lakása ezalatt majd a józsefvárosi kollégium lesz, így tervezi Hős. A portások elől persze majd bujkálnia kell, de legalább ingyen lesz a lakhatás. Bujkálásban meg amúgy is jó. Maga elől is mindig sikeresen elbújik. Most sem keresné magát éppen Bécsben. Már hogy a Teréziába?

Biztonságban van tehát.

Így ráveti magát a Ring meg a Kertner meg a Máriasegítség és más utcák hálózatára, és fésüli a várost a Parlamenttől a Naschmarktig. És kopogtat, ahol csak bír. Ahol csak mer. Azt állítva, gazdag tapasztalatokkal bíró koktélmester ő, és ahhoz is van bátorsága, hogy elhallgassa, mikor volt a kezében utoljára shaker. A konyhai eszköz, amelyben levek és likőrök utaznak faltól falig.

Nyolc napig rója a köreit Hős. Ezalatt spórolás végett tömegközlekedési eszközöket nem vesz igénybe. Szédül is rendkívül, amikor az utcán járkál, mert a nagyvárosi nyüzsgés erősen megviseli dunántúli lankákhoz szokott idegsejtjeit. De ha már Bécsben van, természetes kíváncsiságból nézelődik ő is.

Es ist mein Wille. Ez az akaratom. De ezt nem Hős mondja. Ezt Ferenc József vágta ki 1857-ben, amikor utasítást adott a Ring nevű görbe utca létrehozására. Mi után az utca 2,4 millió négyzetméteren és 5,3 kilométeren szerencsésen megvalósult. Neue Burg, Kunsthistorisches Museum, Naturhistorisches Museum, Staatsoper, Burgtheater, Parlament, Rathaus, Universität, Börse. Így eleveníti fel némettudását Hős. A reneszánsz, a gót, és a barokk újjászületése. (És Hősé? Moment bitte!) Egykettőre udvari arisztokraták és nagypolgárok palotái övezték a vár körüli sugárutcát. Amelyen százötven évvel később Hős is szívesen lépked. Miközben szemét esténként a városháza előtt zajló Musik Filmfesztivál futballpályányi vásznára mereszti. A vásznon Samy Davies sztepel. Hogy másnap újult erővel csapjon a Spanyol Lovas Iskola paripáinak senekére. Mármint Hős. Miközben ámokfutása nyomán nap mint nap a gigantikus Göthe-szobor előtt is vonalat húz Converse cipőjével.

Voilà un homme. Íme egy ember.

És a kilencedik napon megvan az állás.

Mint csecsemő a rácsos ágyban, úgy kukacol örömében Hős. Mint egyes villamos a Ringen, úgy kígyóznak benne a felebaráti szeretet hormonhullámai. Ráadásul az esélyt a Máriasegítség utcán kapta. Behívták három nap próbamunkára.

Egy templom körvonalai lebegnek a konzumidióta tömeg felett.

A templomban Hős osztrák bajtársai rózsafüzért morzsolgatnak. Hős beül a padba. Egy tizedet elmorog ő is. Aztán részt vesz a szentmisén. A pap elé járul. Áldozik. A bárban havi két-háromezret lehet keresni. Ezért repdes most magáról megfeledkezve Hős. A szentmise után pedig sms-t ír szerelmének, gyerekei anyujának. Aki virtuális ujjongásban tör ki.

Hős néhány napra hazaugrik töltekezni-ürítkezni.

Szerelme hófehér ingeket vasal.

Hőst lélekben, testben egyaránt megcirógatja.

Hős már megint Bécs felé suhan a Jettel a fenekén. Hős elégedetten és egyszerre gondol a génjeiben tartózkodó fekete seregre és az őseit a Kárpátok erjesztőkádjába telepíttető tizenhat gyerekes családanyára, kinek szobrát a Művészettörténeti és a Természettudományi Múzemok pázsitjára öntötték kiváló szobrászművészek — jól ismeri már a császári várost Hős. A szobrot két napja, Hős utolsó bécsi látogatásakor örömittas turisták hancúrozták körül. Köztük Hőssel.

Hófehér, vasalt, hosszú ujjú ingére felveszi koromfekete kötényét. Bekezd a bárban. Keze remeg, de nyelve tűrhetően formázza a sch-kat. Nem hiába. Nyelvérzékét ún. sváb nagyapjától örökölte. Ún. sváb nagyapja a világhírű herendi porcelángyárban dolgozott. Kertész volt.

A bár voltaképpen egy sushi-bár. Tulajdonosa fiatal vietnámi. Nincs valami jó híre. Rendkívül kritikus szemű. Állítólag bármely pillanatban kirúghatja az embert, és ki is szokta rúgni, ha olyan hangulatban van. Ajaj! Vagy nyolcvan koktél található az itallapon… Hős jó, ha nyolcat meg tud jegyezni. Mese nincs. Napi száz euróért ügyefogyottságát fényes talpraesettséggé kell transzformálnia. Sikerülhet? Napi tíz órában? Úgy látszik, szerencséje van. A vietnámi tulajdonos jön-megy, de ügyet sem vet Hősre.

És Hősnek sikerül. Úgy adja elő, hogy le akarják szerződtetni. Akár a Bécsi Kapu, akkora a blöff. Két nap múlva jöjjön vissza, felvesszük nyolc órába’, ezt mondják Hősnek. Meg még annyit, hogy Hős már az első nap egyedül lesz a pult mögött. Egyedül? Rendben, egyedül.

És akkor Hős mellkasa a megszokottnál karakteresebben domborodik előrefelé. Hajnali két óra van, amikor végigbaktat a százötven éves Ring utcán. Most ő a császár. Mért ne? Utóbbi években önbecsülése már amúgy is a szőnyegpadló alá vette be magát. S most íme, munkát szerzett Ferenc Jóska rokonszenves városában. S annak egyik, nem is akármilyen bárjában. Hisz jól látta! Milliomos vendégsereg fürdőzik ott narancssárga címkés Veve Clicqot meg Dom Perignonos pezsgőspoharakkal koccintgatva jó császáruk emlékére. Ekkor Hőst a Monarchia szele legyinti meg.

Fogja magát, másnap hazavonatozik megint. Mosolyát már nem tudja, és nem is akarja palástolni. Mint egyenlítő a golyóbis körül, úgy fut körbe füle alatt a szája. Fogai mahleri és schönbergi futamokra keringőznek. Porcelángyerekei körbeugrálják. Szép az élet.

Hisz úgy jár ki Bécsbe, mint más a retyóra.

Rövid időn belül már harmadszor vásárolja meg a négynapos, huszonkilenc eurós tikettet.

Suhan a Jettel Hős.

A széllapátok már nem a Jetnek, hanem magának Hősnek integetnek.

És Hős áll a bárban a Máriasegítség utcában és úgy tesz, mintha minden rendben volna. Igyekszik persze mosolyogni is. Porcelángyerekeire gondol. Szemébe könny szökik. Bőszen rázza s keveri az italokat. Közben magában kalkulál. Már az ötödik munkanapjánál tart. És hát ugye ötszáz euró az százötvenezer forint. Pörgeti, forgatja, varázsol a shakerrel. Dörzsöli a kezét. A vietnámi tulajdonos sehol. Hol lehet?

Hol lenne?

A vietnámi tulajdonos otthon fekszik a minimáldizájnos kanapéján, és a sushi-bár rejtett webkameráin keresztül napok óta azt figyeli, mit csinál Hős. És nem akar hinni a szemének…

*

Hős most már innen, a Bakonyból csókol és puszil Mindenkit. Mert lenyugodott mostanra az ő lüktető szervecskéje, hogy megint itthon lehet szép Magyar Honban, ahonnan őszintén sajnálja, hogy elvetette a sulykot, és árgus szemmel óvta nevében a nagy H betűt. Hát igen. Nagy H Hős. Nem mintha nagyképűségből faragták volna az ő arcát hatalmasra jó bakonyi kőrisfából. Hanem bizony soványka stilisztikai (hátra) bukfencet gondolt ő vetni eme kurta kis szocio-esszécskében. Valamiképp kiemelve magát a masszából, amelynek, hősiessége dacára, tagja maradt mégis. És aminek köszönhetően most Bálint barátja egyik utolsó regényszavaival búcsúzhat a kedves olvasótól. Szeretlek, kis vietnámi! (Ezt még Hős mondja.)

Szia, puszi, csókolom, szevasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük