András László: Kinőni Istent


Nem sokáig lehet ellenni jelentés nélkül, még akkor sem, ha ismerjük a jelentést. Nehéz elhinni, hogy egyszerűen ennyi. Bonyolultabb jelenségekre, vagy legalábbis bonyolultabb magyarázatokra vágyunk.

Azzal természetesen nem állunk már elő, hogy azokat a csíkokat az égre Zeusz avagy Héra titokzatos avagy engedetlen, ámde villámgyors avagy láthatatlan cicái karmolásszák. Pedig jó magyarázat ez is, csak csiszolgatni kellene. Gyenge pontja, hogy mindenki tudja, mi az a repülőgép, és felismerni véli mégolyan nagy távolságból is. Vagyis nem cicák. A repülőgépfelismerő képesség persze gyengül minden olyan esetben például, amikor az ufóláthatnék igénye megnövekszik. Hasonlóképpen van ez más esetekben is, például a katolikus katekizmus írja, hogy az ember istenhez hasonlít, mert halhatatlan személy, akinek értelme és szabad akarata van. Nos, valahányszor az értelem pedzené, hogy a személy mégsem szükségszerűen halhatatlan, nyomban ott terem a szabad akarat, és háttérbe szorítja az értelmet. Különben vége a katolicizmusnak. (Lásd még: szabadság, egyenlőség, testvériség.)

Egy szó mint száz,  szeretjük ezt a bonyolult világot, és zavarba ejt bennünket minden, ami egyszerű. Például effélék: ami van — elmúlik, ami él, meghal. Áááááá, dehogy. Jó, akkor nem. Szóval, az ember elkezdte bonyolítani, amit nem értett, vagyishogy megmagyarázni, de hát az egy és ugyanaz. Szóval az ember nekiállt szakmányban isteneket gyártani, és meg is tetszett neki a játék, úgyhogy az istenek egyre többen lettek, egyre bonyolultabb viszonyokba kerültek egymással, és megszületett a szappanopera. Ez részben jó volt, mert lekötötte a máskülönben unatkozó többséget — a közönség csak pillanatokig képes arra, hogy önmagát szórakoztassa —, másrészt viszont amikor már külön istenük lett a fűzfahántolóknak és a cipőfelsőrész-készítőknek — abban az időben azokon a vidékeken jobbára saruban jártak, ez utóbbi foglalkozás tehát meglehetősen ritka volt —, akkor úgy vélték, ideje más irányban folytatni a projektet. És akkor a zsidók kitalálták a mindenhatóságot. Közbevetőleg: a mindehatóságnak látszólagos hasonlósága ellenére valójában semmi köze sincsen a hatósághoz — ahogy ezt pedig a kereszténydemokraták oly szívesen emlegetik —, annak az istennek ezen a világon nincsen országa, se hatósága, tehát az, amit a kereszténydemokraták oly előszeretettel építgetnek, az valami más.

No de térjünk vissza. Tehát kitalálták a mindenhatóságot, egyetlen személyben — mint az egyablakos ügyintézés majd pár ezer évvel később —, értik, ugye? Aztán persze ez megint csak túl egyszerűnek bizonyult, ezért továbbfejlesztették, miszerint az egy az három, továbbá hogy lehet nyugodtan könyörögni a nőhöz is, illetve bevezették a szenteket, és egy nap megint ott tartottunk, hogy külön szentje volt a fűzfahántolóknak és a cipőfelsőrész-készítőknek is. Akkor valaki felnézett az égre és hosszan vonítani kezdett. Mások viszont épp ellenkezőleg, papírt, szöget, kalapácsot ragadtak, és egyszerűsítéseket szögeztek — nem le, hanem ki, a templomkapukra, vagy hova. Megint némi egyszerűsítés következett tehát, ami egészen jól haladt pár száz éven keresztül. Hogy aztán újra egy olyan világban találja magát az ember, melyben sok mindent nem ért, de az egyszerű magyarázatokkal továbbra se érje be. Napjainkban kétféle iskola látszik versenyezni, melyek közül az egyik a régi, amely tartja magát makacsul. Csakhogy az ő korábban bonyolultnak számító magyarázata mára viszonylag egyszerűnek tűnik: Isten elrendezi a dolgokat, és minden jól van. Csak hát ugye látható, hogy nincsen minden jól, sőt. Mindenesetre ez a magyarázat kedvez azoknak, akik nem szeretik idegesíteni magukat, mindössze az szükséges hozzá, hogy ne lássuk azt, ami nincsen jól, vagy ha mégis, hát tegyünk úgy, mintha mégis jól lenne. A másik magyarázatfajta az úgynevezett összeesküvés-elmélet. Ez már kielégíti egyrészt a nyugtalankodás iránti igényt, másrészt a mindenhatás iránti igényt, a kettő együtt pedig a titokzatosság iránti igényt is.

De mit tegyünk mi, akik nem érzünk kedvet egyik fajta magyarázathoz sem? Nos, nekünk nem marad más, mint a megállapítás, miszerint a kondenzcsík az kondenzcsík. Vagy nekiláthatunk csiszolni az elméletünket Héra óriási, láthatatlan, repülő macskáiról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük